Adalbert
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Szabálytalanságokat tárt fel a Színművészetin a számvevőszék

TRAL2221
2020.09.08. 19:00

Mintegy tíz éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) gazdálkodását – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden megjelent közleményében.

Mint írják, az ÁSZ 2014–2015-ben minden állami fenntartású felsőoktatási intézmény gazdálkodásának 2009–2013 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését elvégezte. Kiderült, hogy az SZFE-n a korrupciós veszélyek és szabálytalanságok ellen védettséget biztosító belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Az ÁSZ számos hiányosságot és szabálytalanságot tárt fel az SZFE pénzügyi és vagyongazdálkodásában.

A feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében az ÁSZ 11 – több alpontból álló – javaslatot tett az SZFE rektorának, amelyek alapján az egyetem vezetése 38 feladatból álló intézkedési tervet állított össze. Ennek végrehajtását az ÁSZ egy 2018 februárjában lezárt utóellenőrzés keretében értékelte, melynek során megállapította, hogy az egyetemi vezetés az intézkedési tervben vállalt 38 feladatból mindössze négyet hajtott végre határidőre. Az SZFE-n kialakított irányítási rendszer továbbra sem támogatta a szabályos, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást.

A feltárt közpénzügyi kockázatok, illetve felelőtlen vezetői magatartás újabb ÁSZ-ellenőrzés megindítását tették indokolttá, amely 2019 májusában fejeződött be. Kiderült, hogy az SZFE belső kontrollrendszere nem biztosította a közpénzekkel való átlátható, szabályszerű, felelős gazdálkodás feltételeit. A korrupciós veszélyeztetettség elleni védelmet biztosító integritás kontrollrendszer kiépítése továbbra sem történt meg. Az állami vagyon védelme nem volt biztosított, és kimutatása sem volt átlátható.

Az ÁSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel az egyetem gazdálkodása évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezért a közpénzek szabályszerű felhasználása és a közvagyon védelme érdekében indokolt lehet megfontolni az SZFE közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását.

Novák Eszter, az SZFE lemondott rektorhelyettese az ATV Start hétfői adásában kijelentette, hogy  „nincs átadás-átvétel” az SZFE-n. Erre reagálva – valamint értékelve az SZFE fenntartói, illetve vezetésirányítási rendszerében történt változásokat – az ÁSZ felhívja az egyetem lemondott vezetésének figyelmét a törvényi előírások érvényre juttatását biztosító átadás előkészítésére, a közpénzekkel és közvagyonnal való átlátható elszámolás megteremtése érdekében. Az ÁSZ egyúttal felhívja az SZFE új kuratóriumának figyelmét, hogy gondoskodjon az átvétel megvalósításáról.

Borítókép: Index Fotós: Trenka Attila