Adalbert
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

A DNS-minták buktatták le a testvérpárt

2020.09.08. 22:31

A testvérek még tavaly decemberben törtek be a miskolci házaspárhoz, akiket életveszélyesen összevertek alvás közben. A fivéreket a DNS-ük buktatta le, kilenc hónappal a bántalmazást követően csaptak le rájuk a rendőrök.

A gyanúsítottakat ma hallgatták ki. Azt mondták, hogy régóta elhúzódó, rossz szomszédi viszony miatt verték meg a szomszéd párt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a két helyi férfival szemben, akik még 2019 decemberében törtek be szomszédjaikhoz, és támadtak rá a házban alvó házaspárra.

A rendőrség hivatalos honlapján közölte: a nyomozóknak a szemle alkalmával sikerült olyan anyagmaradványokat rögzíteniük, amelyeket az eljárás során szakértői vizsgálat alá tudtak vetni.