Adalbert
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Nem tárgyalnak Vidnyánszkyval a színművészetis hallgatók

TRAL2313
2020.09.08. 16:27

Mint megírtuk, a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetéről. A meghívást az egyetem vezetése és az egyetem fenntartójának vezetője elfogadta, az egyetemi hallgatói önkormányzatának vezetője azonban elutasította a meghívást, miután a mai hallgatói fórumon szavaztak a kérdésről.

Csernai Mihály, az EHÖK elnök a Magyar Rektori Konferencia titkárának, dr. Dubéczi Zoltánnak írt levelét Facebook-oldalukon közölték:

„A mai hallgatói fórumon szavaztunk a kérdésről. Itt úgy találtuk, hogy fenntartjuk azt az álláspontot, hogy Vidnyánszky Attila és a kuratórium a diákság számára illegitim, kinevezésük antidemokratikus eszközökkel történt, így tehát nem szeretnénk velük tárgyalni – hiszen nincs miről. Pontjainkat továbbra is fenntartjuk, azokra nem egy tárgyalás részeként, hanem az alapjaként tekintünk.”

A levélben ezután arról is szót ejtenek, hogy mivel eddig semmilyen jel nem utal arra, hogy a pontjaikat elfogadják, Vidnyánszky Attilát pedig nem tartják legitim tárgyalópartnernek, így az eseményen való részvételük indokolatlan, pontjaik és céljaik szempontjából pedig összeférhetetlen lenne.

Amennyiben Vidnyánszky Attila vagy a kuratórium tagjai nincsenek jelen, tehát az általunk nem elfogadott fenntartó nem vesz részt a tárgyaláson, úgy a hallgatói fórumon a kérdést hajlandóak vagyunk újratárgyalni. Szívesen megosztanánk ugyanis mind a HÖOK-kal, mind a Magyar Rektori Konferenciával aggályainkat és kérdéseinket az Egyetemmel és annak autonómiájával kapcsolatban

– írja Csernai Mihály.

Levelet kaptunk a Magyar Rektori Konferencia titkárától, dr. Dubéczi Zoltántól, melyben a HÖOK-kal közösen egyeztetésre...

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK – 2020. szeptember 8., kedd

 Borítókép: Index Fotós: Trenka Attila