Jeromos
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Budapesten rendezik a Nemzetközi Úszóliga második szezonját

2020.09.09. 20:44
A magyar fővárosban az alapszakasz során tíz fordulót rendeznek, összesen tíz csapat részvételével.

A Nemzetközi Úszóliga (ISL) második szezonjának szinte teljes egészében a budapesti Duna Aréna ad otthont, a küzdelmeket október közepétől december végéig rendezik meg.

Az ISL szerdán Facebook-oldalán tartott online sajtótájékoztatót, melyen kiderült, hogy a magyar fővárosban az alapszakasz során tíz fordulót rendeznek, összesen tíz csapat részvételével. Közülük a legjobb nyolc kerül majd az elődöntőbe, amelyet november 19. és 22. között bonyolítanak le. A négycsapatos fináléra a tervek szerint december utolsó hetében kerül sor Tokióban.

A versenyeket a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezik meg, a Magyarországra érkező sportolóknak pedig az amerikai sportligákhoz (NHL, NBA) hasonlóan egy buborékban kell majd élniük. „Minden úszóval együtt nagyon várjuk már, hogy Budapesten újra versenyezzünk. Azt gondolom, nagyon jót fogunk szórakozni hétről hétre, mi az Ironnal pedig keményen odatesszük magunkat” – mondta a közvetítésben Hosszú Katinka.

Az idei kiírásban tíz csapat verseng: a címvédő Energy Standard mellett a Cali Condors, a London Roar, a NY Breakers, a Frog Kings, a Toronto Titans, az Aqua Centurions, az LA Currents, a DC Tridents, valamint Hosszú Katinka csapata, az Iron. A csapatlisták alapján idén is számos úszó képviseli a magyar színeket: Hosszú Katinka mellett Milák Kristóf, Verrasztó Dávid, Telegdy Ádám, Szabó Szebasztián, Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka.

Az ISL-sorozat első idényének állomásain egyszerre négy csapat küzdött egymással, a lebonyolítás szerint minden csapatból 12 férfi és 12 női úszó vehetett részt egy viadalon. Egy számban klubonként két úszó versenyzett, a helyezések alapján pontokat kaptak a csapatok, így alakult ki a végső sorrend.

Az egyéni számokban 9, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pontot lehetett szerezni, míg a váltók dupla szorzóval jártak, az úgynevezett csillagszóró futamban – amelyben az 50 méter gyorsot egymás után háromszor kell leúszniuk a versenyzőknek, de mindegyik végén feleződik a mezőny – pedig akár triplázni is lehetett.