Nándor
3 °C
16 °C

Két iskolában és több intézményben is felütötte fejét a vírus Székesfehérváron

2020.09.10. 11:29 Módosítva: 2020.09.10. 11:29

Pozitív lett a koronavírustesztje az Árpád Technikum Szakképző egyik tanulójának. Szeptember 3-ától már nem járt iskolába, és közel egy hete otthonában tartózkodik, így az osztálytársaival is csak rövid időre érintkezett – adta hírül az fmc.hu.

A járványügyi előírásoknak megfelelően az érintett osztálynak jövő hét csütörtökig elrendelték a karantént, távoktatásukat megszervezték.

Szerdán pedig arról értesültünk, hogy a Vasvári Pál Gimnáziumban is karanténban van egy osztály és öt tanár.

Cser-Palkovics András, a város polgármestere közösségi oldalán arról tájékoztatott szerda este, hogy habár az önkormányzatnak nincs ilyen jogszabályi kötelezettsége, mégis úgy döntöttek, hogy  szeptember 14-étől, hétfőtől ismét segítenek az időseknek a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásban és a postai ügyintézésben is.

Hozzátette, a Hosszúsétatéri Idősek Otthonának mintegy 40 lakója és 8 dolgozója, valamint a Zsolt Utcai Gondozási Központ 6 ellátottja és 9 dolgozója is járványügyi megfigyelés alá került. A két épületben azonnal megkezdték a fertőtlenítő takarítást és ózonos fertőtlenítőgépekkel a levegő és a felület kezelését. 

Az intézmény folyamatosan kapcsolatban van a Népegészségügyi Központtal, a fenntartó önkormányzat pedig természetesen – ahogy eddig, úgy ezentúl is – megad minden segítséget a gondozott idős emberek és a dolgozók segítésére, egészségük védelme érdekében 

– fogalmazott a polgármester, majd bejelentette azt is, hogy szünetel a nappali ellátás a Maroshegyi, a Felsővárosi, a Zsolt Utcai és a Palotavárosi Gondozási Központokban. 

Kiemelte, hogy akik a fentebb felsorolt intézményekben étkeznek, nem maradnak meleg étel nélkül ezután sem, mert azt kiszállítással eljuttatják hozzájuk. 



15%
3490 Ft
2967 Ft
15%
4490 Ft
3817 Ft