Malvin
11 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Koronavírus: háromszorosára nőtt a mentők által elvégzett mintavételek száma

2020.09.10. 11:30

Az utóbbi napokban háromszorosára nőtt a mentők által elvégzett koronavírus-mintavételek száma – közölte Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A főigazgató elmondta, arra törekednek, hogy 24–48 órán belül kiérkezzenek mindenkihez, aki tüneteket mutat vagy bizonyíthatóan szoros kontaktusba került egy fertőzöttel.

„A mentők megfelelő védőfelszerelésben vesznek orr- és garatmintát, amelyet beszállítanak a laboratóriumba” – tette hozzá.

Csató Gábor jelezte, hogy az egyre súlyosbodó járvány miatt a közfinanszírozásban részesülő betegszállító szervezeteket is bevonják a munkába, miként a tavaszi járványhullám alatt is tették. Kérdésre válaszolva közölte: bevált az az intézkedés, hogy a fertőzöttekkel foglalkozó kollégáikat izolálták, amit alátámaszt, hogy a több mint 4500 mentődolgozóból január óta 30-an kapták el a vírust.