Csak azért is ülésezett a feloszlatott MSZP-sejt

2020.09.11. 10:12 Módosítva: 2020.09.11. 10:19
Beszélgetni lehet, de érvényes határozatok nem születhettek a szocialista vezetés szerint.

Ahogyan az Index is megírta, a napokban az MSZP feloszlatta Pest megyei alapszervezetét. Az eset pikantériája, hogy mindez pár nappal a közelgő tisztújítás előtt történt, így az érintettek értelemszerűen már nem vehetnek részt a következő szocialista pártelnök megválasztásában. Tóth Bertalan MSZP-elnök, aki maga is újraindul a tisztségért, az Indexnek adott nyilatkozatában megvédte a párt etikai bizottságának döntését, mondván, annyi működési anomália volt arrafelé, hogy ez volt az egyetlen járható út. Váratlan fordulat a történetben, hogy a megszüntetett alapszervezet

a feloszlatás dacára is összeült

szerda este, és „tisztújító ülést” tartott, mintha semmi sem történt volna.

Beszélgetni szabad, dönteni nem

Az Index a kialakult állapotokról megkérdezte a szocialista pártot, amely sajtóosztályán keresztül válaszolt kérdéseinkre. Elmondásuk szerint maguk is olvasták a sajtóban, hogy az MSZP egyes Pest megyei tagjai tanácskozást tartottak. Leszögezték:

az MSZP belső szabályai természetesen nem tiltják, hogy a párt tagjai „beszélgessenek, találkozzanak, tanácskozzanak egymással”. Hozzátették azonban, hogy a szóban forgó szerda esti találkozón „pártjogi értelemben vett érvényes döntések és határozatok értelemszerűen nem születhettek”.

Az Országos Elnökség az Indexhez eljuttatott közleményében ismételten hangsúlyozta, hogy az MSZP Pest megyei helyi szervezeteinek újjászervezése és tisztújítása, és ezt követően a megyei szervezet újjászervezése és tisztújítása minél előbb, szabályosan és rendezett körülmények között kell, hogy megtörténjen, mert a kormány- és korszakvátáshoz stabil és rendezett viszonyokra van szükség Pest megyében is.

Az MSZP Pest megyei párttagjaira természetesen ezen időszak alatt vonatkoznak a belső szabályainkban rögzített kötelezettségek 

– zárul a szocialisták kommentárja.