Turistabuszokkal bénítják meg a közlekedést Budapesten

Péntek délután négy órakor kezdődött a Mentsük meg a turizmust! elnevezésű tüntetés a Hősök terén, majd este fél hattól turistabuszok lassítják a budapesti forgalmat.

A demonstrációt azért szervezték a turisztikai szektor legkülönfélébb szereplői (buszos vállalkozók, utazási irodák, szálláshely-üzemeltetők, idegenvezetők), hogy felhívják a figyelmet arra, a koronavírus-járvány és a kormányzati intézkedések miatt a turisztikai szektor ellehetetlenült, az állam segítsége nélkül pedig nem tudnak talpon maradni a cégek, vállalkozások.

Szalai Edit, az egyik főszervező arról beszélt az Indexnek, hogy problémásnak tartják azt, hogy a kormány a szakmai szervezetek bevonása nélkül hozott döntést a határzárról, ezért a jövő héten egy petíciót kívánnak átadni a döntéshozók számára. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a turizmusban több mint 420 ezer fő dolgozik, ezért ha ők munkanélkülivé vállnak, azzal az egész magyar gazdaságot magával ránthatják. 

Heindl Csaba, aki szintén főszervezője az eseménynek, elmondta: a buszok 90 százalékát kivonták ideiglenesen a forgalomból, a munkásjáratok kivételével a különjáratok megszűntek.  

A körülbelül 70-80 buszból álló menet fél hatkor indult a Hősök teréről, amely érinti majd az Andrássy utat, a Széchenyi teret, a rakpartot, a Petőfi hidat, a Várkert Bazárt, a budai Várat, a Fő utcát, az Árpád hidat, a Hungária körutat, a Kerepesi utat, majd a BOK Sportcsarnoknál ér véget.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Külföld
Több mint 111 millió embert fertőzött meg a koronavírus

A halálos áldozatok száma közelíti a két és fél milliót.

február 21., 07:22

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17

  • Belföld
Elhunyt a tizedik alkotmánybíró, Bagi István

Ő az 1990-ben alakult bírói testület tizedik halottja.

február 20., 17:33