Szombaton három ember vesztette életét az utakon

2020.09.13. 09:53 Módosítva: 2020.09.23. 18:38
DSC 0675 12
Fotó: Police.hu

A rendőrség honlapján megjelent összesítés szerint a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek szombaton. Két halálos kimenetelű közlekedési balesetben három ember életét vesztette, 13 baleset súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.

A rendőrök összesen 179 személyt fogtak el, közülük 18 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 134 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A nap folyamán 217 személyt állítottak elő, köztük 113 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 22 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 119 esetben történt.

Mint azt korábban lapunk is megírta, szeptember 14-től egy hétig tartó összehangolt akció keretében a gyorshajtókat és a mobilozókat próbálja kiszűrni a rendőrség a közutakon.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport