Továbbra is sok a fertőzött Horvátországban és Szlovéniában

A friss fertőzési adatok azt mutatják, hogy Horvátországban, illetve a szomszédos Szlovéniában sem csökkennek a megbetegedések. Az elmúlt huszonnégy órában a horvátoknál 165 fővel, Szlovéniában 99 fővel nőtt a fertőzöttek száma.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint egy nap alatt 165 főre nőtt az új fertőzöttek száma, így 13 533 azonosított beteget tartanak nyilván. Szombaton 261 esetről számoltak be, hat idős, krónikus beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 224 főre nőtt. A betegek közül 309 főt ápolnak kórházban, közülük 22 főt lélegeztetőgépre kapcsolva. Járványügyi szakemberek aggódnak amiatt, hogy az elmúlt napokban nőtt a kórházi ellátásra szoruló betegek száma. A legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták: előbbiben 45, utóbbiban 21 embernél mutatták ki a koronavírust.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint szombaton 3702 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Szombaton még 105 új esetről számoltak be, ugyanakkor kevesebb tesztet is végeztek, mint egy nappal korábban. Szlovéniában a héten két egymást követő napon emelkedett száz fölé az új fertőzöttek száma, ami rekordnak számít az országban. Egy hete nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 135 maradt. A diagnosztizált betegek közül 31 fő van kórházban, közülük hatot ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 837. A legtöbb fertőzöttet, 19 főt Mariborban, további 18 főt a fővárosban, Ljubljanában regisztrálták.

Érdekesség, hogy a számok ellenére Szlovéniában a kormány döntése alapján vasárnaptól a 14 napos kötelező hatósági karantén időtartamát tíz napra csökkentik. Ezt azzal magyarázzák, hogy enyhítenének a gazdasági károkat elszenvedő vállalkozók terhein.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Ausztriában húsvét előtt kinyithatnak az éttermek kerthelyiségei

Egyelőre nem várható széles körű nyitás az osztrákoknál, ugyanakkor két területen is enyhítenek.

március 1., 22:00

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25