Tekla
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Lemondott az amerikai nagykövet

2020.09.15. 19:59
Értesüléseink szerint már korábban beszélt arról, hogy ha kiteljesedik a koronavírus-járvány, szeretne inkább az Egyesült Államokban tartózkodni, mert ott vannak az orvosai.

„Mélyen átérzett büszkeséggel és egyben némi szomorúsággal tudattam Trump elnök úrral és Szijjártó külügyminiszter úrral, hogy november 1-jével lemondok az Egyesült Államok magyarországi nagyköveti posztjáról” – jelentette be a nagykövet a Facebookon.

Megtiszteltetés és kiváltság volt szolgálni az országot, melyet szeretek egy olyan országban, amelyet őszintén megkedveltem, de kétoldalú kapcsolataink túlmutatnak egyetlen emberen. Nagyon büszke vagyok arra, amit a budapesti Amerikai Nagykövetség teljes csapatával – magyarokkal és amerikaiakkal egyaránt – elértünk az országaink mint szövetségesek közötti kapcsolatok erősítése terén

– írta David B. Cornstein.

Diplomáciai forrásainkat nem lepte meg, hogy David Cornstein idő előtt távozik, legfeljebb az, hogy már az amerikai elnökválasztást sem várta meg ezzel. Az idős, nyolcvan éven felüli amerikai nagykövet már márciusban azt mondta egyik forrásunknak: ha kiteljesedik a koronavírus-járvány, szeretne inkább az Egyesült Államokban tartózkodni, mert ott vannak az orvosai. Ezt követően hónapokon át nem volt Budapesten, az egyik legfontosabb magyarországi külképviseletet ezután gyakorlatilag az első beosztott diplomata vezette.

Ez várhatóan így is marad a következő elnök 2021 januári beiktatásáig. Forrásaink szerint elképzelhetetlen, hogy addig új nagykövetet nevezzenek ki. Egyébként is, mivel Donald Trump elnök személyes barátjaként Cornstein politikai kinevezett volt, legfeljebb januárig tartott volna a mandátuma. Washingtonból negyedszázada kizárólag politikai kinevezetteket küldenek Budapestre képviseletvezetőnek.

Cornstein 2018 nyarán foglalta el hivatalát, dolgozószobája Mindszenty József bíboros egykori lakosztálya volt, amelyben a katolikus főpap egykor menedéket kapott a követségen. Eredetileg New York-i ékszerész, diplomáciai tapasztalata nem volt. Budapesten fő feladatának a Fehér Ház és Orbán Viktor kormányfő közötti jó kapcsolat kialakítását tartotta. Ez a miniszterelnök tavaly májusi fehér házi látogatásakor csúcsosodott ki.

Cornstein az amerikai és a magyar közélet felől érkező kritikákat sokszor hárította vagy bagatelizálta, amelyek a magyarországi demokráciával és jogállamisággal voltak kapcsolatosak. Úgy tudjuk, ilyen ügyekben a washingtoni külügyminisztériummal is ellentétbe került olykor. Tavaly Paul Anka világhírű előadóművészt hívta az amerikai nagykövetség júliusi ünnepi fogadására, aki szabályos szerenádot adott Orbán Viktor kormányfőnek.

A bejelentés időzítése mindenesetre szokatlan, a magyar külügyminiszter ugyanis éppen Washingtonban tartózkodik. Szijjártó Péter hivatalos látogatásáról egyébként este a Facebookon tett közzé bejegyzést, és videós bejelentkezésében köszönetet mondott David B. Cornsteinnek. Kiemelte: a távozó nagykövet az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatának fejlesztéséért „fantasztikus munkát végzett”.

Arról is beszélt a külügyminiszter, hogy a washingtoni magyar nagykövet is hazatért, ahol más fontos munkát végez. Szijjártó Péter azt mondta: itt volt az ideje, hogy új nagykövetet jelöljenek Washingtonba.

Takács Szabolcs, az új nagykövet korábban a Miniszterelnökségen dolgozott európai uniós ügyekért felelős államtitkárként, majd a Külügyminisztériumban folytatta pályafutását, ahol jelenleg is miniszteri biztosként dolgozik a Brexittel kapcsolatos döntések meghozatalában – méltatta a diplomatát Szijjártó Péter.