Mucsi: Büszke vagyok, hogy őrséget állhattam a Színművészetinél

2020.09.15. 08:46

Mucsi Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész az ATV-nek adott interjújában beszélt a Színművészeti Egyetem körül kialakult botrányról. Ahogy elmondta:

A tanárok bemocskolása szomorúsággal tölt el. Itt nagyon komoly emberekről van szó. Az is szomorú, hogy úgy van beállítva, hogy ezeknek a fiataloknak átmosták az agyát. Ezek nem hároméves gyerekek. Gondolkodó emberek.

Mucsi örömét fejezte ki, hogy őrséget állhatott az egyetemnél. Ahogy fogalmazott: „Büszke voltam, hogy méltónak tartottak rá.” A jövőre vonatkozóan azt a véleményt fogalmazta meg, hogy „Attilának nagyon kellemetlen lesz az az eszmélés, hogy mennyi kárt okozott”. Hozzátette, Vidnyánszkynak már volt lehetősége arra, hogy bizonyítson a felsőoktatásban.

Ott volt a Kaposvári Egyetem, egy lehetőséget jelentett, hogy kiderüljön, az ott tanuló diákok tizenötször képzettebbek, minden színház kapkod értük.”

A Vidnyánszky által megfogalmazott nemzeti képzésre vonatkozó hiányosságokkal kapcsolatban

megjegyezte: „Én nem tudok se nemzeti, se keresztény, se liberális módon játszani.” Takaró Mihály a Kaposvári Egyetemen elhangzott kijelentéseire reagálva azt mondta:

„Ha az a nemzeti, ha azt mondjuk, hogy a Nyugat egy zsidó szennylap, ott valami nagy baj van.”