Újabb OLAF-ajánlás alapján emelt vádat költségvetési csalás miatt a Központi Nyomozó Főügyészség
Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és számvitel rendjének megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.
Keresztes Imre közleményében azt írta: az ügyben az OLAF főigazgatójának igazságügyi ajánlása alapján, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, közbeszerzési, jogi és műszaki-szakmai szakértői tanácsadás beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással, illetve annak megvalósításával kapcsolatban rendelték el a nyomozást.
A vád szerint a közbeszerzésen nyertes konzorcium egyik alvállalkozó cégének ügyvezetője 2011 és 2013 között három gazdasági társaság ügyvezetőjétől valótlan tartalmú költségszámlákat szerzett be, és állított a könyvelésébe, amelyek mögött tényleges gazdasági események nem álltak. Mindezt azért, hogy bevételei után az általános forgalmi adó, valamint a társasági adó befizetési kötelezettségét jogellenesen csökkentse és ezzel a költségvetésnek mintegy 84 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
Hozzátette, az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság az ügyvezetőt és egy társát – aki több mint 70 millió forint adótartalommal állított ki valótlan számlákat – végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, további két vádlott esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A nyomozó ügyészség ezen túl azt is kérte a bíróságtól, hogy a vádlottakat tiltsa el attól, hogy a jövőben gazdasági társaság vezető tisztségviselői legyenek, valamint ítélje őket pénzbüntetésre.
- Budapest, VI. kerület Zichy Jenő utca 42.
- Alapterület 49 m2 Szobák 1+2 db Vételár 69,9 M Ft
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon