Kitört egy kis balhé, magyar határőrök leteperték egy cseh busz vezetőjét

2020.09.17. 12:55

Feltartóztattak egy kirándulásból hazafelé tartó cseh autóbuszt a horvát–magyar határon vasárnap hajnalban egy konfliktusban, amely az autóbusz vezetője és egy magyar rendőrnő között tört ki – derül ki a korkep.sk cikkéből.

A Liberecbe tartó autóbuszon ötvenen utaztak, köztük gyerekek is – tájékoztatta a ČTK hírügynökséget a T Split Tour utazási iroda idegenvezetője, aki így írta le a történéseket:

Először a horvát határőr jött oda, és mondta, hogy szálljunk le az autóbuszról, de az alvó gyerekek maradhatnak. Majd következett a magyar vámos, aki kijelentette, hogy az autóbuszban nem maradhat senki. A sofőr kinyitotta a csomagteret, majd jött egy másik, női határőr, aki szintén a csomagteret szerette volna látni. 


A buszvezető egy kicsit egyezkedett a rendőrnővel, majd

le akarta fotózni az intézkedő vámosok azonosító számait, és hívni a nagykövetséget. Egyiküket le is fényképezte, majd megfordult, és szerette volna megnézni a telefonját, amikor a másik nő elkapta a kezét. Ő védekezésként elrántotta, hogy lerázza magáról, mire a nő elesett. Ezt követően a határőrök közül többen a buszsofőrre ugrottak, leteperték, és bilincsbe verve elvezették.

Azt, hogy a férfit leteperték, egy buszról készített videó is tanúsítja. A busz folytathatta az útját, a sofőrt azonban Budapestre vitték.

Pontosít a NAV

A NAV sajtóosztálya a cikk megjelenését követően pontosítást juttatott el szerkesztőségünkhöz. Mint írják, „tévesen szerepel a »vámosokra« hivatkozás, ahogy a felvételeken is látszik, az akcióban rendőrök vettek részt, a NAV pénzügyőrei nem voltak a helyszínen”.