Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az Európai Unióban

2020.09.17. 17:11 Módosítva: 2020.09.17. 21:44

Az Eurostat kimutatásai szerint Magyarország volt a csúcstartó a devizája elértéktelenítésében augusztusban a korábbi évi adatokkal összehasonlítva. Miközben az uniós átlag közel stagnált, mindössze 0,4 százalékot tudott felmutatni, addig itthon megindult a lejtőn a forint, augusztusra már 4 százalékos inflációt produkált. A forint gyengélkedését mutatja az is, hogy szeptember 17-én 360 forintot adtak egy euróért.

A legnyilvánvalóbban az élelmiszerárak drágulásában érhető tetten az infláció. A KSH adatai is megerősítik, hogy egyes árucikkek ára 7,9 százalékkal nőtt. A cukor például 13,4, a tojás 10,2, a tej 8,9 százalékkal drágult. Ez azért is különös, mert augusztusban az euróövezet átlagában 0,2 százalékos defláció volt, vagyis inkább a devizatartás irányába mozdult el a piac. Ennek egyik oka, hogy az energia az eurózónában jóval olcsóbb lett, miután túlkínálat lépett fel. Az energiaárak csökkenése elvileg magával húzná az élelmiszerek árának csökkenését is, hiszen olcsóbbá válik a termékek szállítása és tárolása, de nálunk nem így történt.

Az Erste Bank elemzői szerint a forint gyengesége mögött állami tényezők, költségvetési problémák állnak. Ilyen okok a gazdaság vártnál nagyobb második negyedéves visszaesése és a Pénzügyminisztérium módosított idei hiányprognózisa, mely szerint a GDP 7–9 százaléka is lehet a deficit.