Salamon
8 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

KSH: augusztusban újra 4,5 milliónál többen dolgoztak

2020.09.18. 13:54

Augusztusban előzetes becslés szerint 4 millió 514 ezren, így idén először ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak – jelentette Heti monitor című kiadványában pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A legutóbbi adatok szerint júliusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző hónaphoz képest 3,2 ezerrel, 4 millió 460 ezerre emelkedett, a tavaly júliusinál pedig 65 ezerrel volt kevesebb. A legfrissebb adat szerint a foglalkoztatottak augusztusi száma már csak 18 ezerrel, 0,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.  

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,7 százalékos volt a múlt hónapban, ami 1,1 százalékponttal magasabb a júliusinál és mindkét nem foglalkoztatási rátája egyaránt 0,2 százalékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

A 15–74 évesek munkanélküliségi rátája augusztusban 4,0 százalékos volt, ami 0,6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, amikor 28 ezerrel kevesebben kerestek munkát, mint a múlt hónapban. Júliusban munkanélküliek átlagos létszáma 218 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt, az uniós átlag ehhez képest 7,2 százalékon állt. Júliusban 23 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma azt követően, hogy júniusban még 25 ezerrel nőtt az áprilisi 19 ezres és a májusi 28 ezres emelkedés után. A szokásos havi jelentését a foglalkoztatás és a munkanélküliség június–augusztusi adatairól szeptember 29-én közli a KSH – írja az MTI.

15%
4290 Ft
3647 Ft
15%
3499 Ft
2975 Ft