Gyorsíthatják az ingyenes tesztelést a mintavételi pontok

2020.09.20. 20:39

Hogyha valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, akkor a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán. Rétvári Bence szerint ilyen esetben nem kell várni a mentőre, hanem a háziorvos közreműködésével kapott időpontban lehet részt venni a tesztelésen, az adott mintavételi ponton mentődolgozók veszik le a mintát.

A tesztelésre várókat harmincperces időközökkel hívják be, a fél óra alatt maximum tizenöt ember jelenhet meg. A tesztelések 8 és 22 óra között zajlanak. Arra törekszünk, hogy minden esetben mindenki a számára legmegfelelőbb és a legkevesebb kellemetlenséggel járó tesztelési módot tudja választani – hangsúlyozta az államtitkár.

A vasárnap átadott őrbottyáni egészségház kapcsán Rétvári Bence egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon nőtt a várható egészségben eltöltött évek száma. Míg 2010-ben ez a szám 57,5 év volt, mostanra 61,1 évre emelkedett. Ezzel az európai uniós lista 21. helyéről a 14. helyre lépett elő Magyarország, így a középmezőny közepébe került.

Szabó István polgármester ünnepi beszédében elmondta, hogy az új intézmény 285 millió forintból valósult meg, amiből 185 millió forint volt az állami támogatás, a többit az önkormányzat állta. Hétfőtől már az új, tágas és világos épületben kezdődik meg a rendelés.

A 380 négyzetméter alapterületű épületben egyebek mellett két háziorvosi és egy fogorvosi rendelőt alakítottak ki, a multifunkcionális terem véradásnak, szűréseknek, prevenciós előadásoknak és egészségprogramoknak ad majd helyet.