Bírósághoz fordult a színművészeti egyetem

2020.09.20. 21:06

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) mai közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kuratórium egyoldalúan átírta az egyetem működési szabályzatát. Mint írják, 

a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó kuratóriuma a napokban ismét egyoldalúan – s ezúttal bizonyíthatóan jogszabályba ütközően – átírta az egyetem Szervezeti és Működési Rendjét (SzMR). A módosítással a testület megteremtette a maga számára az akadémiai munkába történő közvetlen, fékek és ellensúlyok nélküli beavatkozás lehetőségét.

A közleményben idézik a kuratórium módosításait, melyek szerint az

SzMR legutóbbi, 2020. 09. 15-én kelt visszamenőleges hatályú módosításaival a fenntartó kuratórium felhatalmazta magát, hogy munkáltatóként, pályázat nélkül nevezhesse ki a rektorhelyetteseket, továbbá ezeket a rektorhelyetteseket – a szenátus egyetértése és pályázat nélkül, legfeljebb egy év időtartamra – az intézetvezetői feladatkörrel is felruházhassaA módosítás alapján a rektorhelyetteseket az egyetem szakmai munkájának ismerete, korábbi munkaviszony és osztályvezetői tapasztalat nélkül is kinevezheti a fenntartó.

Az egyetem álláspontja szerint az SZMR megváltoztatása ellentétes a felsőoktatási törvénnyel, és ennek feloldása érdekében négy keresetet nyújtottak be a bíróságra.