Kilencven százalékkal visszaesett az utasforgalom, várhatóan 236 embert küld el a Budapest Airport

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmát továbbra is drasztikusan érintik a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások. A várható éves utasforgalom a 17 évvel ezelőtti szintre csökken. A repülőtér üzemeltetője az őszi és téli hónapokban is 90 százalék körüli visszaeséssel számol – írja portálunknak küldött közleményben a magyar légitársaság.

A kontinensen 2020 augusztusáig 1,15 milliárd légi utas tűnt el a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások miatt. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslése alapján az európai repülőterek utasforgalma az elkövetkező néhány évben sem fogja elérni a válság előtti szintet.

A Budapest Airport 2020-as, még a koronavírus-járvány előtti üzleti terve nemcsak az utasszám, hanem a pénzügyi mutatók terén sem fog teljesülni. A vállalat március óta a leálló légi közlekedés következtében szinte minden bevételétől elesett, ezért tavasz óta számos költségcsökkentő intézkedést vezetett be. A májusi létszámleépítéskor a Budapest Airport arra számított, hogy a forgalom gyorsabb ütemben fog visszaépülni, ezért a létszámot az akkor várt 10 milliós éves utasszámra tervezte. Minden lehetséges munkáltatói eszközzel élt, továbbá részt vett a kormányzati bértámogatási programban is annak érdekében, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg tudja védeni. Erről korábban lapunk is beszámolt.

A légi irányítás vezénylője a HungaroControl, például szeretné ha az állam garantálná számukra a kieső költségeik megtérülését. A korlátozások miatt tavasztól nagymértékben csökkentek a többnyire állami kézben lévő szolgáltatók bevételei. Nem tudni, hogy az őszi határzár meddig tart, így veszélyben látják munkatársaik megélhetését, egyáltalán a cég túlélését.

Több száz embert érint

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a válság kezdete óta minden lehetséges intézkedést megtett a munkahelyek védelméért, azonban a vállalat hosszú távú és hatékony működésének biztosítása, valamint a megmaradó munkahelyek védelme érdekében elkerülhetetlenné vált az újabb létszámcsökkentés.

Mostanra azonban egyértelművé vált, hogy egyrészt a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv újabb, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában. Ez azt jelenti, hogy a vállalat biztonságos és hatékony működését szem előtt tartva a Budapest Airport nem tudja fenntartani a 10 milliós utasszámhoz mért dolgozói létszámot sem, ezért elkerülhetetlenné vált az újabb, várhatóan 236 főt érintő létszámcsökkentés.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21

  • Külföld
Terjed az embert is fertőző madárinfluenza

Újabb országban ütötte fel a fejét az új típusú, emberre is veszélyes kórokozó.

tegnap, 21:24