Újra jön a betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer

A betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer bevezetésének lehetőségéről szóló kutatás eredménye szerint a megkérdezettek jelentős része a visszaváltó automaták elhelyezését támogatja, melyeket elsősorban nagyáruházakban látnának szívesen – hangzott el hétfőn a veszprémi Pannon Egyetemen a kutatás eredményeit bemutató rendezvényen.

2021 végén indulhat

Az a cél, hogy minél nagyobb arányban visszaválthatók legyenek a különböző csomagolóanyagok – fogalmazott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára. Boros Anita hozzátette, hogy a tervek szerint 2021 végén, 2022 elején indul el a rendszer Magyarországon, kezdetben az üveg és fém csomagolóanyagokat lehet majd visszaváltani, később más anyagokat is, például a kozmetikai termékek csomagolásait.

Arról is beszélt, hogy 18 millió tonna hulladék keletkezik évente Magyarországon, ennek jelentős része települési hulladék. A települési hulladék 14-17 százaléka műanyag, 3-4 százaléka fém, 3,8-4,6 százaléka pedig üveg. A műanyag hulladéknak jelenleg 35 százalékát hasznosítják újra, azonban 2035-ig ezt az arányt az uniós előírásnak megfelelően 55 százalékra kell emelni.

Továbbá települési hulladékpontokat szándékoznak létre hozni, a hulladékudvarok számát növelni, az illegális hulladéklerakást pedig mérsékelni.

 

Szinte mindenki visszaváltás-párti

Az üvegvisszaváltó rendszer kialakítását célzó kérdőíves felmérés szerint a polgárok 85 százaléka összegyűjtené a palackokat – mondta. Németországban egyébként 2003 óta működik az üvegvisszaváltó rendszer, a csomagolóanyag 98 százalékát gyűjtik vissza.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja szerint az egyik legnagyobb környezetvédelmi probléma a nagymennyiségű hulladék összegyűjtése és hasznosítása, hiszen a lakosságszám növekedésével egyre nő a hulladék mennyisége. Közölte, a hulladék nem szemét, lehetőségként kell tekinteni rá.

Kurdi Róbert, a Pannon Egyetem kancellárhelyettese arról beszélt, hogy az egyetem, mintegy 5 milliárd forintos, megújuló energiával kapcsolatos projektjén belül foglalkoznak a hulladékgazdálkodással is. Mint mondta, az üvegvisszaváltással kapcsolatos kérdőívet mintegy 20 ezer ember töltötte ki, 91 százalékuk számára kiemelten fontos a környezetvédelem, 66 százalékuk alkalmanként összegyűjti az üveghulladékot, 40 százalékuk készpénzben szeretné visszakapni a betétdíjat, 33 százalékuk 10 és 20 forint közti összegért is visszavinné az üveget, a többiek ennél több pénzért. Ebből az következik, hogy a rendszer sikeressége nagyban függ majd a betétdíj összegétől  adta hírül az MTI.

(Borítókép: UniversalImagesGroup / Getty Images Hungary)

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21

  • Belföld
Novák Katalin: Nem kell fizetni a bölcsődéért a nagycsaládosoknak

A három vagy több gyermeket nevelőket mentesítik a térítési díj megfizetése alól.

február 24., 10:50