Az osztálytárs kontakt, a szülő nem

2020.09.22. 12:20

Kedden ismét online sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs. Az országos tisztifőorvos, Müller Cecília ismertette a napi adatokat, s arra is kitért, hogy a nyolc elhunyt beteg közül a legfiatalabb 51 éves volt, míg a legidősebb 94. Valamennyiük esetében fennállt valamilyen betegség, jellemzően szív- és érrendszeri vagy cukorbetegséggel küzdöttek korábban.

Müller Cecília elmondta, hogy a fertőzöttség tekintetében a korösszetétel változatlan: a fiatalok túlnyomó többségben vannak a fertőzöttek között. A 20–29 év közöttiek a legérintettebbek, de az alattuk és felettük lévő korosztály is veszélyeztetett.

Továbbra is kérjük a fiatalokat, hogy tartsák be mindazon magatartási szabályokat, amelyekkel meg tudjuk akadályozni a vírus terjedését. A védekezés továbbra is terv szerint zajlik, ennek része a szigorú maszkviselés, valamint – többek között – a szórakozóhelyek 23 órakor való bezárása is, amellyel a fiatalok csoportosulását szeretnénk csökkenteni

– hangsúlyozta a tisztifőorvos. Hozzátette, hogy a közösségi terjedés megakadályozása most a legfőbb cél.

Tegnap sokféle hír jelent meg az új eljárásrendről, ami tulajdonképpen régi-új rend, hiszen számos rendelkezés már a korábban kiadott eljárásrendben is szerepelt, csak talán kevésbé figyeltek rá – mondta Müller Cecília. Részletezte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott dokumentumban egy olyan összefoglaló eljárásrendet fogalmaztak meg, amelyben szinte minden szerepel, ami a járvánnyal kapcsolatban a háziorvosokra, betegekre, hatóságokra, az egész egészségügyre vonatkozik. A tisztifőorvos szerint alapvető finomhangolás történt, lényegi változás nincs. Így például a háziorvos továbbra is bármely betegénél – akit gyanús esetnek vél – minden korlátozás nélkül kérheti, hogy végezzenek el PCR-tesztet.

A tisztifőorvos megemlítette, az egyetlen változás az eljárásrendben, hogy a hatósági házi karantén időtartama 14-ről 10 napra csökkent.

A karanténnal kapcsolatban később megemlítette Müller Cecília, hogy 

AZ ISKOLÁSOK ESETÉBEN KÖZVETLEN KONTAKTNAK SZÁMÍT az ISKOLATÁRS, ELLENBEN A CSALÁDJA NEM MINŐSÍTHETŐ ANNAK. 

Tehát a gyereket hiába küldik haza, a szülei ugyanúgy végezhetik a munkájukat, szabadon járhatnak-kelhetnek. Ellenben ha igazolt koronavírusos diákot találnak, az osztálytársak már közeli kontaktnak minősülnek.

Hozzáfűzte, ha egy kisiskolásnál felmerül a fertőzés gyanúja, tíz napig karanténba kell vonulnia. Amennyiben ez idő alatt nem produkál tüneteket, tíz nap múltán visszatérhet az iskolába.

A tisztifőorvost kérdezték a D-vitamin hatásairól a koronavírusra nézve, amire azt felelte: 

valóban több szakirodalomban megjelent, hogy a D-vitamin jelentősen hozzájárulhat a fertőzés leküzdéséhez.

Arra a kérdésre, hogyan lehet, kell majd kivitelezni az iskolákban történő testhőmérést, Müller Cecília azt válaszolta:

ezt a helyhez kell szabni, meg kell vizsgálni az összes lehetőséget, ahány intézmény, annyi lehetőség – próbáljuk meg több bejáraton beengedni A gyerekeket, hogy ne legyen torlódás. Amúgy nagyon gyorsan megy a hőmérőzés, az én javaslatom szerint több bejáraton több személy vizsgálja a gyerekeket. A személyzet számát kell növelni ahhoz, hogy ez flottul menjen.

Müller Cecília szintén újságírói kérdésre válaszolva elmondta, ha szükséges, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az összes beteg ellátást kapjon. Jelen pillanatban az ellátás a kijelölt kórházakban zajlik. Amennyiben a betegek létszáma indokolttá teszi, ezen intézmények körét szélesíteni fogják, ha kell, orvosokat is átvezényelnek egyik helyről a másikra.