Mihály
2 °C
16 °C

Kilép a kormány a Kelet-Európai Környezetvédelmi egyezményből

2020.09.23. 19:24 Módosítva: 2020.09.23. 21:59
A kormány felszámolja a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központot. A nyolc éve, Magyarországon – szentendrei székhellyel – működő intézmény felszámolásáról a Magyar Közlönyben jelent meg rendelet.

A határozat megnevezi a megszűnés lebonyolítóját is, a szükséges intézkedésekről a külgazdasági és külügyminiszter gondoskodik.

kormanyrendelet

A szeptember 22-i ülésnapon napirendi pont volt a REC megszűnése. Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) polgári hírszerzésért felelős államtitkára kérte, hogy a parlament a törvény elfogadásával felhatalmazást adjon a 2014-ben kihirdetett, a kormány és a Közép- és Kelet-európai Regionális Környezetvédelmi Központ közötti székhelymegállapodás megszüntetésére. 
A központ 2018 végére fizetésképtelenné vált, ám a szervezet konszenzusos megszüntetése a részes felek tartózkodása miatt nem valósult meg, Magyarország most egyoldalúan kíván kilépni a szervezetből, amelynek egyik feltétele a székhelymegállapodás felmondása – fejtette ki az államtitkár.

Az ellenzék a döntésről

Ellenzéki képviselők felszólalásaikban tiltakoztak a javaslat ellen, az LMP határozottan kijelentette, hogy nem támogatja az előterjesztést, a többi felszólaló is nehezményezte a megállapodás egyoldalú felmondását. 

Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ
Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ
Fotó: GoogleMaps

Nunkovics Tibor (Jobbik) meglepőnek nevezte a javaslatot, mert szerinte egy olyan intézményről van szó, amely az elmúlt években rengeteget tett le az asztalra, viszont 2018-tól valóban nem látja el a funkcióját. De nem a megszüntetés lenne a feladat, hanem az, hogy rendezzék az intézmény sorsát, mentsék meg – mondta.

Arató Gergely (DK) szintén úgy nyilatkozott, rengeteg még a nyitott kérdés. Fontos intézményről van szó – mondta –, amelynek működése nagy presztízzsel járt Magyarországnak. Nyugtalanítónak nevezte, hogy egyoldalú lépéssel mondja fel Magyarország a megállapodást.

Keresztes László Lóránt (LMP) közölte: frakciója nem támogatja az előterjesztést, mert gyakorlatilag arról van szó, hogy ellehetetlenül, megszűnik ennek a fontos intézménynek a működése.

A a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központot (REC-et) 1990-ben az USA, az EU és Magyarország alapította, az USA és az EU 5-5 millió dolláros hozzájárulásával. A REC alapító okiratát 31 ország és az Európai Bizottság írta alá. Az irodahálózat 17 országban működik, a központi irodaház Magyarországon. A REC a fenntartható fejlődés problémakörével foglalkozik, 1990 óta mintegy 4000 projektet szervezett. Projektek a régión túl Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában is voltak – írja a napi.