Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

1735 útlevelet manipulált egy magyar határrendész

2020.09.23. 18:19 Módosítva: 2020.09.23. 18:43


A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata alapján előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet a bíróság. A tényállás szerint 2016-ban egy ismeretlen szerb állampolgár útlevelenként száz eurót ajánlott egy magyar határrendésznek azért, hogy az okmány tulajdonosának tényleges jelenléte nélkül, az abban lévő adatokat rögzítse a nyilvántartásban, és az útlevelet belépést igazoló bélyegzővel lássa el. Az ismeretlen szerb személy célja az volt, hogy harmadik országbeli állampolgárok schengeni övezeten belüli tartózkodását jogellenesen legalizálja. A létrejött megállapodás alapján az ismeretlen személy 2017. január elseje és 2017. október 11-e között összesen 1735 darab útlevelet adott át a vádlottnak – olvasható az ügyészség honlapján. 

Az útlevélkezelő – akinek szolgálati jogviszonya azóta megszűnt – 1724, Európai Unión kívüli állampolgár esetében végzett valótlan adatrögzítést. A volt rendőrt 2017. október 11-én tetten érték, addig több mint 170 ezer eurónak megfelelő összeget vett át jogtalan előnyként.

A nyomozó ügyészség 1735 rendbeli üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és 1724 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat.

Az előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa a volt határrendészt 5 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a közügyektől, egyúttal több mint  52 millió forint értékű vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.