Gendermesék magyarul

2020.09.23. 10:53 Módosítva: 2020.09.29. 12:40

A napokban jelent meg a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában a Meseország mindenkié című gyerekkönyv. A kötet kiajánlója szerint olyan ismert mesék újraírt változataival találkozhatnak az olvasók, melyekben a hősök valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. 

labrisz
Fotó: Labrisz

A mesék szerzőit még tavaly ősszel, pályázati úton választották ki. Az akkori felhívás szerint olyan, óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt mesekönyv elkészítése a cél, amelyre az egyesület véleménye szerint nagy szükség van Magyarországon. A világ sokszínűségét ünneplő és a kisebbségi léttel járó nehézségeket, alternatív mesei utakat bemutató kötet most készült el.

A MESEGYŰJTEMÉNYBE KILENC JÓL ISMERT SZERZŐ ÉS NYOLC ÚJ ALKOTÓ MESÉJE KERÜLT, MELYekBEN TÖBBEK KÖZÖTT MELEG, LESZBIKUS, TRANSZNEMŰ, ROMA, ÖRÖKBE FOGADOTT, HALLÁSSÉRÜLT ÉS IDŐS HŐSÖK SZEREPELNEK.

A koncepció szerint a tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is meg szeretnék szólítani, akik nehezebben találják a helyüket a világban.

A CitizenGO nevű, élet- és családvédelemmel foglalkozó civil szervezet a mesekönyv megjelenését követően azt írta oldalán, hogy politikai és szexuális ideológiai tartalmak nem valók a gyerekeknek. Erre tekintettel aláírásgyűjtést kezdeményeztek. Petíciójukban arra kérik a könyvesboltokat és a könyvet forgalmazó árusítóhelyeket, hogy a gyermekek fejlődésének biztonságát és védelmét szem előtt tartva vegyék le kínálatukból az LMBTQ-propaganda mesekönyvet!