Mintegy 400 milliós csalásért ítéltek el egy fesztiválszervezőt és társait

2020.09.25. 13:13

A Székesfehérvári Törvényszék a váddal egyezően megállapította hét ember bűnösségét, aki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban szervezetten működött közre, és ezzel mintegy 400 milliós kárt okozott a költségvetésnek – közölte a Fejér Megyei Főügyészség az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyik vádlott, mint az egyik magyarországi fesztivált szervező gazdasági társaság főszervezője, 2013 és 2016 között hat társának közreműködésével nem fizette be az online és külföldi jegyértékesítésből származó bevételek általános forgalmi adóját.

A meg nem fizetett áfát tartalmazó összegekkel – azért, hogy ezeket eltitkolja – a vádlott társai segítségével pénzügyi műveleteket végzett, azokat készpénzben felvette, illetve ismerőseivel felvetette, valamint ingatlant vásárolt.
    

Az adóhatóság a nyomozás során mintegy 317 millió forintot foglalt le, míg a hiányzó 74 millió forintot az egyik vádlott megfizette, így a teljes vagyoni hátrány megtérült.

Az előkészítő ülésen a terheltek beismerő vallomást tettek és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A Székesfehérvári Törvényszék az ügyészség és három vádlott között létrejött egyezséget jóváhagyta, és az egyezség szerinti büntetést szabta ki.

A törvényszék öt vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és emellett egyikükkel szemben pénzbüntetést, valamint két vádlottal szemben pénzbüntetést szabott ki, továbbá az egyik vádlott esetében vagyonelkobzást rendelt el – áll a közleményben.