DK-szóvivő: a kormány a kontakttesztelés mellőzésével tartja alacsonyan a fertőzöttségi számokat

2020.09.25. 12:58

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője szimpla számkozmetikázásnak, csalásnak és „nem felelősségteljes megoldásnak” tartja a kormánypártok megközelítését, amely járványügyben nem tartja elsődlegesnek a tömeges (és ingyenes) tesztelést. A szóvivő állítását azzal magyarázza, hogy a kormány a közvetlen kontaktok ingyenes tesztelésének lehetőségét is megszüntette, és hogy az iskolások esetében a szülő nem számít kontaktszemélynek.

A közlemény szerint ezzel „a kormány mesterségesen alacsonyan tartja a nyilvántartott fertőzöttek számát és elferdíti a valóságot, amit pedig az emberek jól ismernek” – fogalmazott a szóvivő. A hatékony védekezéshez és a járvány megfékezéséhez ingyenes és tömeges mintavételre volna szükség – mondják –, ahogy ez a nemzetközi példák eredményességén világosan látszik.

(MTI)