Negyvenhárom nagykövet állt ki a szexuális kisebbségek mellett, a magyar misszióvezető nem mozdult meg

2020.09.28. 13:58

Negyvenhárom ország vezető lengyelországi diplomatája állt ki egy nyílt levél mellett, amelyet a belga nagykövetség indított útjára a szexuális kisebbségek védelmében, a varsói magyar misszióvezető, Kovács Orsolya azonban nincs az aláírok között – vette észre a hvg.hu.  

A nyílt levél kvázi tiltakozásul Andrzej Duda lengyel elnök és lengyel egyházi személyek  homofób megnyilatkozásai ellen. A diplomaták hangoztatják, hogy „az emberi jogok nem ideológiát jelentenek, és deklarálják, hogy  „minden egyén veleszületett és elvehetetlen méltósággal” bír, 

a kormányok kötelesek megvédeni állampolgáraikat a diszkriminációtól, és biztosítani az egyenlő esélyek megteremtését. Támogatják, hogy a társadalomban tudatosítsák a melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek és mások nehézségeit.

Bár a nyílt levelet több Magyarország szövetségesének számító állam – például Szlovénia, Csehország és Izrael – varsói nagykövete is szignálta, Kovács Orsolya nem szerepel az aláírók között.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek