Alaposan újjá kellene építeni a Drégelyvár utcai felüljárót

„Nagyon sok türelemre lesz szükségük az újpalotaiaknak, mert a főváros tájékoztatásából kiderült: sokkal nagyobb a probléma a Drégelyvár utcai felüljáróval, mint sejteni lehetett, gyakorlatilag újjá kellene építeni" – fogalmazott a XV. kerület polgármestere, Cserdiné Németh Angéla Facebook oldalán. 

Még tavasszal le kellett zárni az újpalotaiak egyik fő közlekedési útját, a belváros felé vezető Drégelyvár utcai felüljárót, ami sokaknak mindennapos bosszúságot okoz. Most azonban kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj, mint ahogy azt eddig gondolták. 

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, hogy sokkal nagyobb és sokkal összetettebb a probléma annál, amit a tervezett felújítás meg tudott volna oldani. Úgy folytatta, hogy amikor a tavaszi felújítás kezdetén a kivitelező megbontotta a híd szerkezetét, kiderült, az átkelő nem úgy van megépítve, ahogy annak kellene lennie.

Egy 47 éves felüljáróról beszélünk, amelyhez 1989-ben nyúltak hozzá utoljára.

– magyarázta a főpolgármester-helyettes, és hozzátette, hogy a főváros a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakértőit kérte fel a statikai vizsgálatokra és kiderült, hogy a Drégelyvár utcai szerkezet életveszélyes állapotban van:

gyakorlatilag ujjá kellene építeni.

Kijelentette továbbá, hogy a felújítási szerződést módosítják, és élettartam-meghosszabbítást hajtanak végre, így további 10-15 évre biztosítják a felüljáró használhatóságát, ez viszont azt jelenti, hogy az arra járó sofőröknek türelmére lesz szükség: a decemberi átadás helyett csak egy évvel később, 2021 végére készülhet el a felüljáró felújítása – olvasható a BPXV oldalán

A több munka pedig több forrást is igényel: a tavalyi szerződés megkötése az először aláírt 778 millió forintos szerződéshez még 344 millió forintra van szükség. 

Tüttő Kata elmondta, a fővárosnak legalább 100 milliárd forint adóssága van a hidak állapotát tekintve. Budapest ugyanis az elmúlt 9 évben a szükséges összeg tizedét költötte a hidakra, felüljárókra, amelyekből nagyjából száz is van a városban. Ez az adósság viszont csak részben Tarlós István – a korábbi főpolgármester – mulasztása, mert ő jelezte a kormánynak, hogy ezekre a felújításokra nincs elég pénz. Tüttő Kata kiemelte, hogy a budapestiek évente legalább 200 milliárd forintot befizetnek az államkasszába a benzin utáni jövedéki adó formájában, de ebből semmit nem látnak vissza fejlesztések formájában.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41