Takarékosabban a természetes Normafáért

2020.09.30. 19:55
A Normafa megóvásáért tömörült civil szervezetek kérik Hegyvidék polgármesterét, hogy ne költsön több millió forintot szakértői anyagokra, hogy bizonyítsa, a fejlesztés nem káros a környezetre.

Újabb fázisába érkezett a Normafa-fejlesztési program. A tél közeledtével nekilátnának a sí- és szánkópályák esti kivilágításának és a műhavas szórásnak.

A Védegylet Egyesület és az egyesület részvételével működő Normafa Természetesen Civil Koalíció közérdekű javaslattal állt elő. Kezdeményezik, hogy a kerület ne költsön újabb milliókat újabb szakértői anyagokra. Levélben megfogalmazott aggályaikat elküldték Pokorni Zoltánnak, a XII. kerület polgármesterének:

Álláspontunk szerint a környezeti hatások előre jelezhetők, ezért fölösleges újabb tanulmányok készítésére pénzt és időt fecsérelni.

A környezet- és természetvédő szervezetek szerint a „fejlesztésre” elkölteni szándékozott pénznek a töredékéből megoldható lenne a területet rendszeresen látogató családok kényelmét biztosító infrastruktúra, kiemelten az erdei utak szakszerű karbantartása, a hulladék összegyűjtése, továbbá a látogatási szabályok betartatása.

A Normafára látogatók számára nem új attrakciókat kell építeni, hanem meg kell ismertetni velük a természetes erdő működését, az ott élő állatok és növények tiszteletét. Ennek megtervezéséhez szívesen felajánljuk szakértőink segítségét

– áll a Pokorni Zoltán polgármesternek küldött levélben.

A civilek szorgalmazzák, hogy a Normafa természeti értékeinek védelmében valódi párbeszéd induljon, és a további átalakítások tervei érdemi konzultációk során alakuljanak ki – tetté közzé közösségi oldalán a Normafa Természetesen Civil Koalíció.

A Normafa Természetesen Koalíció közleménye: Takarékosabban a természetes Normafáért! A Védegylet Egyesület és az...

Közzétette: Normafa - természetesen – 2020. szeptember 28., hétfő