A kaszinókban nem terjed a koronavírus, nyitva lehetnek 11 után is

DMOHA20120906001
2020.10.01. 18:12

Az operatív törzshöz fordul a kaszinók ügyében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely az RTL Klub Híradó kérdésére

elismerte, hogy a kaszinóknak nem kell bezárniuk este 11-kor a koronavírus-járvány miatt úgy, mint a vendéglátó és szórakozóhelyeknek. Szerinte ezt indokolt lenne felülvizsgálni. 

2019-ben rekordnagyságú, 4,8 milliárd forintos forgalmat bonyolított a Casino Sopron. Ennek döntő többségét, 4,2 milliárd forintot a pénznyerő automaták bonyolították a tulajdonosoknak, akik a cégből ki is vettek 1,4 milliárd forint nyereséget. Magyarország legrégebbi kaszinója több mint harminc éve működik Sopronban, és habár sokáig az Állami Szerencsejáték Zrt. üzemeltette, a második Orbán-kormány ideje alatt magáncégekhez került.

A kisebbségi tulajdonos Garancsi István nagyvállalkozó, akinek egyébként nem csak Sopronban van kaszinója, hiszen idén áprilisban szintén résztulajdonosként átvette a tavaly elhunyt Andy Vajna öt budapesti kaszinóját is, ami azt jelenti, hogy az összesen tíz magyarországi kaszinónak több mint a fele az ő érdekeltségébe tartozik, ezek pedig nyitva maradhatnak este tizenegy után is – közölte Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. 

A DK úgy látja, hogy a kormány kivételezik a kaszinók tulajdonosaival. Barkóczi Balázs úgy nyilatkozott: 

Amíg a magyarok a járvány miatt elveszítik a munkájukat, és semmilyen érdemi segítségre nem számíthatnak a kormányzattól, addig azok az oligarchák, akik ezt a kormányzatot kiszolgálják és vélhetően a zsebükben is tartják ezt a politikai garnitúrát, tulajdonképpen mindent megtehetnek.

Kaszinókoncesszióra 2013 óta nem írnak ki új pályázatot. Csak olyan cégek kaphatnak jogot kaszinók üzemeltetésére, amelyeket a kormány megbízhatónak nyilvánít – hangzott el az RTL Klub Híradójában.

(Borítókép: MTI Fotó: Mohai Balázs)