Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Budapesten és Pest megyében dolgoznak a legtöbben távmunkában

2020.10.01. 18:18

A GKI Gazdaságkutató Zrt. reprezentatív felmérésében 820 cég vett részt, ennek eredményeként az derült ki, hogy szeptemberben a távmunkában dolgozók fele budapesti vagy Pest megyei cégnél dolgozott – áll az MTI-hez eljuttatott anyagban, amely a multinacionális nagyvállalatokat ezúttal nem vizsgálta. 

A távmunkások aránya Budapesten és Pest megyében a legnagyobb, 6 százalék,

de szintén magas Hajdú-Bihar megyében (5,4 százalék). Nagyon alacsony az arányuk ugyanakkor Somogy, Békés, Győr-Moson-Sopron, Zala és Heves megyében, itt mindössze 0,4–0,9 százalék közé tehető.

Kapcsolódó

Új távmunkaszabályokkal ösztönzi a kormány a home office-t

Már ősszel a parlament elé kerül a javaslat, amely többek között szabadon választhatóvá tenné a munkavégzés helyét.

A részmunkaidős alkalmazottak aránya kiugróan magas Zala, Tolna és Hajdú-Bihar megyében, ellenben átlag alatti Győr-Moson-Sopron, Vas és Somogy megyében.

Az 5 fő feletti vállalkozásoknál júniushoz képest kissé, 1,4 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma, az 5 fő alattiaknál viszont jelentős, 11 százalékos növekedésről számoltak be a cégek.

2020 szeptemberében 4 százalékkal kevesebben álltak alkalmazásban, mint egy évvel korábban.

Ez összhangban van a KSH alkalmazásban állókról szóló statisztikájával, amely azonban nem tartalmazza az ötfősnél kisebb cégeket.

Kapcsolódó

Mélyíti az egyenlőtlenségeket a távmunka térhódítása

A rosszabb helyzetűek közül sokan nem tudnak felülni a járvány nagy munkaerőpiaci trendjére.

A szeptemberi felmérés szerint az alkalmazottak túlnyomó része, 90 százaléka teljes állásban dolgozik, és bejár a munkahelyére. Részmunkaidőben az alkalmazottak 7 százalékát foglalkoztatják, a távmunkások aránya 3 százalék körüli. Minden egyéb foglalkoztatási forma (állásidő, fizetett vagy fizetés nélküli kényszerszabadság) aránya minimális volt szeptemberben.