Ismét megerőszakoltak egy nőt Indiában, folytatódnak a tüntetések

2020.10.01. 13:02

Ismét csoportos nemi erőszak áldozatává vált egy nő az észak-indiai Uttar Prades államban, az áldozat belehalt sérüléseibe – közölték rendőrségi források csütörtökön. Több politikai párt tüntetést jelentett be.

A 22 éves nőt két férfi rabolta el, akik kábítószert adtak neki, megverték, megerőszakolták, majd riksán hazaküldték. A legalacsonyabb hindu kasztnak számító dalit közösségből származó áldozat belehalt a sérüléseibe, írja az MTI.

Dév Randzsán Verma rendőrfőnök újságíróknak azt mondta, a férfiakat letartóztatták, és vádat emeltek ellenük nemi erőszak és gyilkosság gyanújával.    

A héten több indiai államban tüntetések robbantak ki azt követően, hogy – szintén Uttar Prades államban – kedden belehalt a sérüléseibe egy másik dalit lány, akin négy férfi követett el erőszakot. Jogi Aditjanat, Uttar Prades államminisztere különleges nyomozócsoportot állított fel az ügy kivizsgálására, s bejelentette, hogy az esetet gyorsított eljárásban tárgyalja a bíróság.    

Az eset nyomán az Újdelhiben kirobbant tüntetéseken a rendőrség több nőjogi aktivistát őrizetbe vett, akik egyebek közt Narendra Modi indiai miniszterelnök és Aditjanat ellen skandáltak jelszavakat. A héten több száz fős megmozdulást tartott a dalitok pártja is, amelynek vezetője, Csandrasekar Azad felszólította a dalitokat, vonuljanak utcára országszerte. A kezdeményezéshez csütörtökön több más politikai párt is csatlakozott, az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus párt egyik vezető alakja, Rahul Gandhi pedig bejelentette: meglátogatja az áldozat családját. 

   

Az indiai kormány adatai szerint 2019-ben 32 033 nőt erőszakoltak meg az országban, aktivisták pedig felhívták a figyelmet arra, hogy ez csupán a bejelentett eseteket jelenti, a valódi szám vélhetően sokkal magasabb. 

Indiában évente több ezer dalit válik jogsértések és erőszak áldozatává. Az 1,3 milliárdos országban mintegy 200 millió dalit él, akik között kiemelten veszélyeztetettek a nők.

Az országban 2012 óta számos, a nemi erőszakra vonatkozó szigorító jogszabályt fogadtak el, például 20 év börtönre emelték az elkövetőkre kiszabható büntetést azt követően, hogy egy egyetemista lányt többen brutálisan megerőszakoltak egy buszon Újdelhiben.