Az önkormányzat lemond az elővásárlási jogról, beépíthetik az Öreg-tavat Tatán

2020.10.02. 20:12

A városi képviselőtestület e heti ülésén született döntés nyomán Tata önkormányzata lemond az elővásárlási jogáról, így a Hell Energyhez tartozó egyik cégcsoport veheti meg az Öreg-tó partján található Cifra-malmot. 

A döntésről a Mérce számolt be.  A portál úgy tudja, hogy a képviselők megkapták azt az adás-vételi szerződést is, amely szerint a Worldinvest Zrt. vásárolná meg az ingatlant jelenlegi tulajdonosától. Az ingatlant évek óta a győri székhelyű Mozaik Komplexum Kft. próbálja értékesíteni.

A vevő ahhoz az Avalon-csoporthoz tartozó társaság, amely egy másik, a helyiekből komoly tiltakozást kiváltó projektben egy ötcsillagos, 120 szobás szállodát építene az Öreg-tó partjára 24 milliárd forintért.

Michl József fideszes polgármester a testületi ülésen azzal érvelt, hogy nincs a városnak pénze az ingatlan megvásárlására, illetve a műemlék malomépület felújítására legalább egymilliárd forint kellene. Túl ezen, ha nem kap gazdaságos funkciót - a működtetése is évi százmillióba kerülne.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a „koronavírus leple alatt” (valójában, a járvány miatt bevezetett különleges jogrenddel), a város fideszes polgármestere, Michl József egy személyben dönthetett arról, hogy kiemelt fejlesztési helyszínként kezeli a tópartnak azt a részét, ahová a Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon építkezne. Ez a fejlesztés nem ugyanaz a Cifra malmi fejlesztéssel. Szállodát és elkerített fizetős strandot is terveznek a partra. Az egyik a látványával változtatná meg a tájat, a másik miatt kérdés, mekkora kerülővel marad körbejárható a víz. A helyieknél ez kivágta a biztosítékot. Augusztusban több ezren tüntettek a beruházás ellen, szeptemberben pedig „tóölelést" tartottak a civilek.

A szerdai képviselő-testületi ülés nemcsak a malom elővásárlási jogáról való lemondás miatt volt érdekes, hanem azért is, mert az ellenzéki képviselők a testület feloszlatását indítványozták, szerintük ugyanis az Avalon beruházásával Tatának  súlyosan megrendült a bizalma az önkormányzat vezetésében – írta a Mérce.

A civilek létrehoztak egy Stop! Avalon Tata Facebook-csoportota, amihez természetesen lehet csatlakozni. A szervezők így írnak a beruházásról:

A Komárom-Esztergom megyében található Tata városának egyedi és varázslatos hangulatát a szívében elterülő 269 hektáros Öreg-tó és az azt övező Natura 2000-es természetvédelmi terület adja. Ez a csodálatos és felbecsülhetetlen természeti érték került most veszélybe egy monumentális beruházás tervének eredményeként, mely gyógyíthatatlan sebeket ejthet e történelmi városrészben.