Dömötör
9 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Új SZFE-kancellár: Nem próbáljuk meg erőszakkal megoldani a helyzetet

2020.10.02. 14:36

Megkezdte a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése, miközben a hallgatók elbarikádozták a bejáratot és a dolgozók sztrájkolnak – erről Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett kancellárja nyilatkozott pénteken a Kossuth Rádióban. 

Az új vezető arról számolt be, hogy első alkalommal nem tudott bejutni az SZFE Vas utcai épületébe, azóta a hallgatók az egyetem Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették. Jelezte azt is, hogy a helyzet nem egyszerű, de természetesen megkezdte a munkát, ahogyan a két rektorhelyettes is. Már megtartotta az első eligazítást a közvetlen beosztottjainak is egy külső helyszínen. Belépett az egyetem levelezési rendszerébe is, tehát tud kapcsolatot tartani a bent lévőkkel.

Kiemelte, hogy a helyzetet nem próbálják meg erőszakkal megoldani, külső helyszínről igyekeznek végezni a munkát, információhoz jutni, döntéseket hozni. Célszerűbb lenne tárgyalni a bent lévőkkel, de erre kevés lehetőség van. Azért amit tudunk, megteszünk – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy nyolc követelést fogalmazott meg a sztrájkbizottság, ebből hatot a fenntartóval szemben, ezekkel azonban munkáltatóként nem tudnak foglalkozni. Amivel igen, az a fizetésemelési igény, ezt meg is tették, a kért 10 százalék helyett 15 százalékos bérfejlesztést határoztak meg januártól. Ennek ellenére a sztrájkbizottság nem fogadta el feltételeiket.

Hangsúlyozta, hogy a sztrájkbizottsággal kapcsolatban állnak, e-mailen kommunikálnak. – Azt, hogy mi a konkrét, tényleges céljuk, azt ezek után nehezen tudom megfogalmazni – tette hozzá. Szarka Gábor szerint van egy masszív többség, amely nyugalmat, békét szeretne, valamint azt, ha az egyetemen elindulna a normális élet.

Emlékeztetett, hogy csütörtökön Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy jövőre megduplázódik az egyetem költségvetése. Olyan fejlesztések, olyan fejlődés tudna elindulni a következő években, amely az egyetem történetében még nem nagyon fordult elő – hangsúlyozta, hozzátéve: nem lehet tudni, hogy a bent lévő tiltakozók mire mondanak nemet.

Mint mondta, az új vezetés és a kuratórium mindent elkövet, hogy a helyzetet párbeszéddel megoldja, de erre most nincs fogadókészség. Ez a helyzet a működést is veszélyezteti – emelte ki, hiszen aláírni sem tudja a dokumentumokat.

„Azt gondolom, hogy előbb-utóbb a mérsékelt és a kompromisszumkészséggel párbeszédre nyitott embereknek, munkavállalóknak, tanároknak hallatni kellene a hangjukat, annak érdekében, hogy legyen kivel egyáltalán, az agresszivitást és a blokádot félretéve, értelmesen tárgyalni” – mondta.