Simon, Szimonetta
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Keddtől egyáltalán nem nyithatnak ki a párizsi bárok

2020.10.04. 23:54

Jóllehet Párizs és elővárosai a koronavírus-járvány miatti legmagasabb riasztási övezetbe kerültek, az éttermek az eddigieknél szigorúbb óvintézkedések mellett nyitva maradhatnak - közölte vasárnap este a francia miniszterelnöki hivatal. A bárok viszont, amelyek eddig este 10 óráig nyitva tarthattak, keddtől egyáltalán nem nyithatnak ki.

A fővárosban keddtől két hetes időtartamra lépnek életbe az új előírások, amelyek betartása mellett hétfőn az egy héttel ezelőtt a déli Marseille-ben és Aix-en-Provence-ban bezárt vendéglátóhelyek újranyithatnak.

Az előírások szerint az éttermekben az asztalok között legalább másfél méteres távolságnak kell lennie, a vendégeknek meg kell adniuk az elérhetőségüket a későbbi esetleges kontaktkutatásokhoz, s nyolc fősnél nagyobb csoportokat nem fogadhatnak a vendéglátóhelyek.

A kávéházak is szigorú óvintézkedések mellett nyitva tarthatnak, de ezentúl tilos lesz állva a pultnál fogyasztani.  Az egyetemeknek is korlátozniuk kell a befogadóképességüket: a megerősített és a maximális riasztási övezetben, mintegy tucatnyi nagyvárosban található felsőoktatási intézményeknek felére kell csökkenteniük a tantermekben és előadókban egyszerre jelen lévő diákok számát.

A közlemény szerint a kormány az érintett övezetekben ismételten otthoni munkavégzésre kér mindenkit. Az illetékes miniszterek hétfőn sajtótájékoztatón ismertetik az intézkedések részleteit, Anne Hdalgo párizsi főpolgármester is sajtótájékoztatót tart a kedden egyelőre két hétre életbe lépő párizsi szigorítások részleteiről.

A párizsi agglomerációban a három legfontosabb járványügyi mutató már csütörtökön átlépte a maximális riasztási szintet. Százezer lakosra több mint 250 fertőzött jut (vasárnap este 270 volt a szám), s a veszélyeztetett 65 év feletti korosztályban is több mint száz. A kórházak intenzív ágyainak 30-35 százalékán koronavírusos betegek fekszenek. A kórházak számára a kritikus szintet a 30 százalék jelenti.

Országosan szombaton csaknem 17 ezerrel ismét rekordot döntött a napi esetszám, s vasárnap is 12 565 új fertőzöttet regisztráltak.

Ezzel 612 190-re nőtt a járvány kezdete óta a fertőzöttek száma, de szakemberek szerint

a tényleges szám ennek tízszerese lehet. 

A pozitív tesztek aránya is napról napra nő: vasárnap elérte a 8,2 százalékot. Kórházba az elmúlt héten 4087 fertőzött került, közülük 849-en vannak súlyos állapotban. Szeptember kezdete óta ez utóbbi szám jelentősen nőtt, miután nyáron hetente alig százzal nőtt a lélegezetőgépre kerülők száma, de messze elmarad a március 31-i rekordtól, amikor is egyetlen nap alatt 767 új beteg került intenzív osztályra. Akkor több mint 7 ezren voltak lélegeztetőgépre kapcsolva, jelenleg 1300-an. Az elhunytak száma az elmúlt 24 órában 32-vel 32 230-ra emelkedett.