Annyi a szemét, hogy világít tőle az ország

D MTZ20201001011
2020.10.06. 15:19
Újabban már interaktív hőtérkép mutatja szemléletesen az illegális hazai szemétdombokat, amelyek mind eltakarításra várnak. Az ötletgazda környezetvédő Szebenyi Péterrel, a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány (JÖN) munkatársával beszélgettünk a projektről.

Új funkcióval, egyedülálló hőtérképpel bővült a Hulladékvadászok nagytérképe, így mostantól egyszerűen beazonosíthatóak Magyarország hulladékkal leggyakrabban szennyezett területei. A szemét hőtérképen ráadásul nem csupán lokációra, hanem például hulladéktípusra is lehet keresni.

Ez leginkább az építési hulladéknál lehet érdekes, amelyből többször találtunk már nagyobb mennyiséget, általában valamelyik építési nagyvállalkozó műveként. Tipikusan ilyen történet volt, amikor 2017 decemberében a Hungária felüljáró alatti területről a MÁV 450 tonnányi, egy év alatt összegyűlt építési hulladékot takarított el 18 millió forint értékben

- mondta el az Indexnek Szebenyi Péter, a hulladekvadasz.hu ötletgazdája, a JÖN Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A térképeket üzemeltető Hulladékvadász nevű civil kezdeményezés 2016. január 1-jén startolt el, és az elmúlt években igencsak aktívan használta a lakosság, miután üzemeltetői máig több ezer bejelentést kaptak az ország területén található kisebb-nagyobb illegális szemétlerakókról.

A Hulladékvadász oldalon nem csak bejelenteni lehet, hanem közösségi finanszírozást is indíthat, aki szeretne.

Ez egy egyedi technikával ellátott, transzparens rendszer, amely segítségével pénzt lehet gyűjteni területek takarítására. A megoldódási ráta leginkább függ persze a terület tulajdoni viszonyaitól és a tulajdonosok anyagi helyzetétől is

- teszi hozzá Szebenyi Péter.

Az új rendszer most már azt is lehetővé teszi, hogy a lakosság mellett cégek és maguk az önkormányzatok is pénzt gyűjtsenek a takarításra, amennyiben ez nem fér bele a költségvetésükbe. Márpedig Péterék tapasztalata szerint

az önkormányzatoknak sokszor nincs pénzük az illegálisan letett hulladék elszállítására.

Ha egy önkormányzat regisztrál, és összegyűlt a kellő forrás, ők segítenek a szemétszedés szervezésében, lebonyolításában is: hívják a szállító céget és viszik az eszközöket, a kesztyűket, az önkénteseket, stb. 

Közbenjárásukkal az ötezret is meghaladó lakossági bejelentésnek már több mint a felét eltakarították. 

Vagy az illetékesek,  vagy maga a Hulladékvadász-csapat szervezett szemétszedést a helyszínre,  amit mind publikáltak is az oldalon: előtte-utána képpel teszik közzé a mai napig, hogy mi történik az adott bejelentésnél. 

A legszemetesebb magyar terepek

Az eddigi bejelentések alapján Debrecen, Tatabánya és vidékük mind piros folt a térképen. Illetve Kecskeméten egy több mint ezer fős hulladékvadász közösség alakult ki az utóbbi időben, akik nagyon aktívan jelentik és takarítják az illegálisan letett szemetet. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy csak a hőtérképen világító területeken lehet lerakat. A hőtérkép inkább egy viszonylagos helyzetképet ad – emeli ki az ötletgazda. Vannak az országnak olyan foltjai, ahonnan még nem érkezett szemétjelzés, miközben könnyen lehet, hogy az adott települést beborítja a szemét. 

„Továbbra is arra buzdítjuk az embereket, hogy váljanak egyfajta legapróbb önkéntessé, váljanak hulladékvadásszá. Legyen öt percük a környezetükre, a közösségükre, vegyék elő a telefonjukat, fotózzák le az illegális hulladéklerakást, és küldjék el nekünk. Bejelenteni lehet anonim módon is."

- emeli ki a Hulladékvadász közösség vezetője. 

E-hulladékvadászat élőben

A tervek szerint legkésőbb október végén Szebenyi Péterék elindítják e-hulladékvadész járőr szolgálatukat, mikor egy elektromos haszongépjárművel az utcákat járva kutatnak az illegális hulladéklerakók után. Először Pest megyében, a hőtérkép szerint Magyarországon legszennyezettebb területén próbálják ki a pilot projektet, a helyi iparkamara támogatásával.

Megnézik, hogy a Pest megyéből érkező bejelentések valóban ott vannak-e, és ha kell, segítik az illetékes önkormányzat munkáját. A Hulladékvadász-jármű maga is képes összeszedni egy-két köbméter szemetet, amit végül a Pest megyei Zöld Híd Régióba visznek be.

Mindezt pedig élőben közvetítik a közösségi médiában, illetve az oldalukon, hogy a járőr épp hol, melyik bejelentést tekinti meg.

Kapcsolódó

A patkányhadsereg áll nyerésre egy köpésre az Örstől

Hulladékpokol, így hívják a kőbányai területet, ahol belep mindent az illegális szemét. Pár szívós lepke és orgonabokor emlékeztet már csak arra, hogy akár normális erdő is lehetne itt.

(Borítókép: Illegálisan lerakott hulladék a Tisztítsuk meg az országot! programban a Hulladék Radar applikációra érkezett bejelentések alapján indult illegálishulladék-felszámolásról tartott sajtótájékoztató helyszínén Csömör határában 2020. október 1-jén.

MTI/Máthé Zoltán)