Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Pozitív vírusteszttel viccelt, félelemkeltéssel elkövetett zaklatásért kell felelnie

2020.10.06. 18:17

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a vádlott, egy ötvenegy éves férfi jól ismerte a sértettet. A vádlott tudomást szerzett arról, hogy ismerősét a munkahelyén áprilisban koronavírustesztnek vetették alá, és ha az eredmény pozitív, akkor aznap este telefonon fogják értesíteni. Az esti órákban felhívta a sértettet azzal, hogy a teszteredménye pozitív lett, csomagoljon össze, mert érkezik hozzá a mentő, hogy karanténba szállítsák. A sértett megijedt, összekészítette a holmiját, azonban a mentő – mivel a sértett tesztje valójában negatív lett – nem érkezett meg – olvasható az ugyeszseg.hu honlapon.

A rendőrök azonosították, és gyanúsítottként hallgatták ki a terheltet. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen – mivel a vád szerint egészséget veszélyeztető esemény bekövetkezésének látszatát keltette – félelemkeltéssel elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalást mellőzve – büntetővégzésben szabjon ki pénzbüntetést a vádlottal szemben.