Lázár János: Fognak még hallani rólam a Fideszben és azon kívül is

2020.10.08. 23:07

A következő években, a Fideszben és azon kívül is, fognak még hallani rólam, pontosabban arról, hogy meglátásom szerint mit lehetne tenni egy-egy területen annak érdekében, hogy a hazánk, a szülőföldünk még sikeresebb hely legyen

- fogalmazott Lázár János a Magyar Nemzetnek adott interjújában. 

Az Orbán-kormány vidékpolitikájáról azt mondta, hogy amit a kabinet képvisel, az a nagyvárosokon kívül népszerűbb, mint azokon belül. Ezért is tartotta fontosnak, hogy 2010 után szövetséget kötöttek a falvakkal és az ott élő emberekkel, például – emlékeztetett – a Fidesz állította vissza a kistelepülési iskolákat.

A volt kancelláriaminiszter szerint Magyarország, sőt, a Fidesz sorsa is azon múlik, hogy a vidéken élő fiatalok számára tud-e jövőt biztosítani.  A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosi feladatairól azt mondta, hogy egy nemzeti mintagazdaság életét megszervezni legalább olyan fontosságú és nagyságrendű feladat, mintha valaki az ország vezetésében venne részt. Úgy fogalmazott, hogy ez neki megadatott, és míg mások ezt politikai bukásnak vagy száműzetésnek látják, ő óriási lehetőségként és kihívásként éli meg. 

Azt gondolom, öt éven belül az ország legjobb mezőgazdasági vállalata lesz a mezőhegyesi ménesbirtok. Olyan innovációs központ, ami valóban mintát tud adni minden magyar agrárszereplő számára.

– tette hozzá. Arról, hogy 2018-ban bejelentette, hogy befejezi a munkát a Miniszterelnökség élén, és nem akar kormánytag lenni, azt mondta, jól döntött, és személyesen is sokat nyert ezzel.