Százmilliókat kapott Puch László panziója az Orbán-kormány ügynökségétől

2020.10.08. 15:58

Mintegy 315 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy balatoni panzióra az MSZP volt pénztárnokának cége a Magyar Turisztikai Ügynökségtől – írja az mfor

Ez azért figyelemre méltó, mert a kormányzati felügyelet alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) programjának – összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program – pályázati nyertesei között csak kormányközeli vállalkozókat, politikusokat lehet találni, mint például Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos vagy Demeter Ervin, azonban ez nem teljesen így van, hiszen a napokban megújult a program honlapja, és onnan előkerültek olyan lezárt pályázatok nyertesei is, akikről eddig semmit nem lehetett tudni. 

A nyertesek listáján szerepel például a MEFTER Magyar Folyam- és Tengerhajózási Zrt., amely mintegy 315 millió forintot kapott a Rózsaporta Panzió építésére Balatonlellén. A MEFTER – hivatalosan – egy kis forgalmú cég. Olyannyira, hogy 2019-ben konkrétan 710 ezer forint bevétele és egymillió forintos vesztesége volt, vezérigazgatója pedig ifjabb Puch László.

Az mfor említést tesz arról is, hogy Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint nem politikai szimpátia alapján, hanem szakmai alapon dől el, hogy kik kapnak turisztikai fejlesztési támogatást. A fejlesztéseket ugyanis magyar emberek hajtják végre, akik magyar embereknek adnak munkát, illetve a magyar turizmus és gazdaság bővüléséhez járulnak hozzá. Hozzátették, hogy a Puch-családnak van is tapasztalata a magyar turizmusban, hiszen például a harkányi Dráva Hotelnek nem más, mint Puch Eszter az ügyvezetője.