Dömötör
10 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Szarvasgomba-feldolgozó üzemet adtak át Szolnokon

D  MJ20201008010
2020.10.08. 17:22

A Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (NEFAG) szarvasgomba-feldolgozó üzeme hozzájárulhat a hazánkban is több évszázados múltra visszatekintő szarvasgomba-gyűjtés, illetve -fogyasztás hagyományának újraélesztéséhez 

– mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a beruházás csütörtöki átadásán, Szolnokon. Zambó Péter kiemelte,

a társaság tavaly 248 millió forint összértékű fejlesztést hajtott végre, amihez 80 millió forint beruházási támogatást kapott az Agrárminisztériumtól. A beruházás az építkezésen túl innovatív elemeket is tartalmazott, hiszen a feldolgozó a legkorszerűbb élelmiszeripari technológiát alkalmazza. 

Az üzem létrehozásával a NEFAG nemcsak további piaci pozíciók megszerzését tűzte ki célul, de a jelenlegi munkahelyek megtartására és a foglalkoztatotti létszám bővítésére is törekedett. Ennek megfelelően alakította ki a 350 négyzetméter területű feldolgozót, benne 21 önálló helyiséggel az adminisztráció, a földesáru-munkálatok és a feldolgozáshoz kapcsolódó, élelmiszer-technológiai folyamatok számára – mondta az államtitkár.    

A projekt részeként épült meg a Bagolyvár Vadaspark fogadóépülete is, amely a vállalat környezeti nevelési és szemléletformáló tevékenységének feltételeit emelte az eddiginél magasabb színvonalra – tette hozzá. Az államtitkár ismertette:

a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. fenntartásában lévő erdőkben az éves szarvasgombatermés 20-30 tonna közé tehető. E mennyiség túlnyomó részét az elmúlt évtizedekben olasz és német feldolgozóüzemek vásárolták fel alapanyagként.

 Az itt gyűjtött, prémiumminőségű szarvasgomba-kereskedelmi együttműködéseken keresztül a magyar Alföldet közel harminc országgal kapcsolja össze – fogalmazott. Kiemelte: az elmúlt húsz év tapasztalataira építve döntött a cég arról, hogy

az alapanyagexport helyett a nagyobb hozzáadott értékű félkész- és késztermékekre helyezi a hangsúlyt.    

Az államtitkár tájékoztatása szerint a cég konzervált feldolgozási alapanyagokat, illetve a közvetlenül felhasználható szarvasgomba-tartalmú termékeket állít elő. A tárca és a társaság közös szándéka, hogy

a kizárólag a Kárpát-medencében található homoki szarvasgomba legyen a szolnoki feldolgozóüzem fő alapanyaga, egyben védjegye, és hazai, valamint nemzetközi hírvivője 

– mondta Zambó Péter.     

Fehér Sándor, a vállalat termelési és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: az új feldolgozóüzem éves elméleti kapacitása mintegy 30-40 tonna, az egység 7 embernek ad munkát.

Jelenleg a friss gomba értékesítésén kívül ötféle feldolgozott terméket állítanak itt elő, ez a tervek szerint egy éven belül 25-30-ra bővülhet. A társaság éves árbevételének egytizedét kitevő termékértékesítés több mint 95 százaléka export

- jelezte.  Hozzáfűzte,

reményeik szerint a tevékenységből származó bevételek részarányát a későbbiekben sikerül megduplázniuk, elsősorban a feldolgozott termékekre alapozva.     

A Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. éves árbevétele évről-évre nettó 3 milliárd forint körül alakul, a cég 150 alkalmazottat foglalkoztat. 

(Borítókép: Zambó Péter az Agrárminisztérium erdõkért és földügyekért felelõs államtitkára (j3) Dégi Zoltán a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (NEFAG) Zrt. vezérigazgatója (j2) Pócs János a Fidesz országgyûlési képviselõ (j4) Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) Szolnok polgármestere (j5) Horváth Kálmán Tolna megyei kormánymegbízott (j6) Berkó Attila Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott (j7) és Hubai Imre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyûlés elnöke átvágja a nemzeti színû szalagot a NEFAG szarvasgomba feldolgozó üzemének átadásán Szolnokon 2020. október 8-án. A társaság tavaly 248 millió forint összértékû fejlesztést hajtott végre amihez 80 millió forint beruházási támogatást kapott az Agrárminisztériumtól.  MTI/Mészáros János)