SZFE: az új vezetés szerint eljött a fordulat napja

2020.10.08. 10:45

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetősége közleményt adott ki, amelyben azt írják: az egyetemfoglalók ellenállása miatt Szarka Gábor nem tudta megkezdeni feladatai ellátását az SZFE Vas utcai kancellári irodájában csütörtök reggel. Ebben a helyzetben az SZFE fenntartói kuratóriumának egyetértésével az alábbi nyilatkozatot teszik, amelyet pontokba szedve, változtatás nélkül közlünk: 

  1. A mai alkalom is bizonyítja, hogy minden erőfeszítésünk ellenére az egyetem jogszerűen kinevezett új vezetése a hivatali munkavégzésben akadályoztatva van. A vis maior helyzet miatt a mai napon írásban fordulunk az SZFE fenntartói alapítványának kuratóriumához, hogy az egyetem vezetése számára a munkavégzés helyeként jelöljön ki olyan helyszínt, ahol munkánkat végre hivatalosan megkezdhetjük.
  2. Az egyetemfoglalók által birtokba vett épületek működtetéséért, az abban folyó eseményekért és az ott folyó oktatási tevékenységért az egyetem vezetése a mai naptól nem vállal felelősséget, az egyetemfoglalást nem tartjuk a véleménynyilvánítás legitim formájának, azért azt elutasítjuk. Az épületek üzemeltetését az adott körülmények között igyekszünk a bent lévő munkavállalókon keresztül továbbra is biztosítani, amíg erre mód és lehetőség van.
  3. A tanulmányi félév elismerésének sorsa immár az egyetemfoglalók kezében van. Miután a jelenleg folyó oktatási tevékenység tantervi megfelelőségét és tartalmát hivatalosan felügyelni és igazolni képes vezető október 1. óta nem tartózkodik az egyetem épületében, ezért az SZFE vezetése nem vállal felelősséget az oktatás szakmai tartalmáért.
  4. A mai nap fordulópontot jelent. Az SZFE új vezetése az egyeztetési erőfeszítések kudarca után ugyanis mostantól kizárólag az egyetem teljes megújításával kapcsolatos feladataira koncentrál. A felajánlott párbeszéd és együttműködés lehetőségének az egyetemfoglalók által történő merev elutasítása miatt most felhívást intézünk az egyetem valamennyi polgára, hallgatója, oktatója és munkavállalója felé, hogy legyenek részesei ennek a megújulásnak. Ezzel kapcsolatban hamarosan személyesen is megszólítjuk az egyetem valamennyi polgárát.
  5. Szintén felhívást intézünk a magyar kulturális élet valamennyi szereplőjéhez, illetve a kultúrát szerető magyar emberekhez, hogy biztosítsák támogatásukról a színház- és filmművészeti képzés megújításának erőfeszítését, legyenek annak aktív részesei.
  6. Az egyetem új oktatási vezetése, Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes elkötelezett és kész az SZFE szakmai munkájának vezetésére. Az egyetem adminisztrációjáért és gazdálkodásáért felelős új kancellárja, Szarka Gábor szervezési készségét, diplomáciai és felsőoktatási tapasztalatait, jogi és igazgatási tudását egyaránt a színház- és filmművészeti felsőoktatási képzés megújításának szolgálatába állítja.

Eközben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Fő utcai épületénél sajtótájékoztatót tartattak az egyetem hallgatói. Mint mondták,

ELUTASÍTJÁK AZ ILLEGITIM VEZETŐSÉGET, KÖVETELIK A JELENLEGI KURATÓRIUM LEMONDÁSÁT.

A legfrissebb hallgatói kérdőívet több mint 350 nappali tagozatos hallgató közül mintegy 280 egyetemista kitöltötte, és ebből kiderül: 

a diákok 95 százaléka illegitimnek tartja a kuratóriumot, 80 százaléka az egyetemistáknak elfogadhatatlannak tartja a kuratórium eddigi tevékenységét, továbbá 89 százalékuk szerint az egyetem korábbi autonómiája teljesen elveszett. Nem utolsósorban majdnem az összes hallgató úgy véli: az épületek blokádját továbbra is fenn kell tartani.

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK – 2020. október 8., csütörtök