Bűnügyi felügyeletből akart szabadulni a Pest megyei férfi, nyakon szúrta a rendőrt

2020.10.08. 15:23

Vádat emeltek egy Pest megyei férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletéből úgy akart megszökni, hogy az őt kísérő rendőröket megpróbálta megölni januárban – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre közleményében azt írta: a 35 éves férfi elhatározta, hogy megszökik, ezért

felhívta a rendőröket, és azt mondta nekik, hogy megsérült, ezért kórházi ellátásra szorul. Ezután magához vett egy kést és mintegy egymillió forintot, majd – az orvosi ellátás után – útközben a rendőrautó hátsó ülésén mellette utazó rendőrt az ajtónak szorította, és kétszer nyakon szúrta.

Az autót vezető rendőr hátrafordulva elkapta a vádlott kezét, aki a szorításból kiszabadulva megvágta a sofőr ujjait. Őt is nyakon akarta szúrni, de a rendőr elmozdult, ezért csak arcának jobb oldala sérült meg. Közben az ajtónak szorított rendőr elővette a fegyverét, amelyet a férfi megpróbált tőle elvenni, de nem járt sikerrel. A rendőr az autóból kiszállva csőre töltött fegyverrel szólította fel a férfit, hogy hagyja abba akcióját. 

A vádlott ellen – aki a nyomozás alatt nem tett vallomást – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat. Indítványozta azt is, hogy a bíróság ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, és rögzítse, hogy leghamarabb 35 év letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra – olvasható a közleményben.