Balhé a trolin: egyre nő a feszültség a járvány miatt

Pszichológusok is megerősítették, hogy az emberi lelkiállapot romlásához leginkább a bizonytalanság, a kilátástalanság vezethet, márpedig a koronavírus-járvány kitörése óta ez életünk mindennapos kísérője.

Az első hullámban tapasztalható bezártság is számos problémát hozott a felszínre, majd a pandémia okozta gazdasági válság ezt csak tovább fokozta, és a második hullám már valósággal sokkolta az embereket. Ezt erősíti meg az a videó is, amit szerkesztőségünk kapott.

Egy olvasónk juttatta el hozzánk a felvételt, amely az egyik budapesti trolin történt esetet rögzít. Az egyik utas keveredett vitába a jármű sofőrjével.

A szóváltás előzménye az lehetett, hogy az utast maszkviselésre szólították fel, ám ő ugyanezt kérte számon a sofőrtől. A kiboruló férfi láthatóan rendkívül feszült, még a jármű rongálásával is fenyegetőzik, és többször emlékezteti a járat sofőrjét, hogy neki miért nem kell maszkot viselnie, ha a boltokban, üzletekben vagy éppen a vendéglátóhelyeken ez kötelessége a dolgozóknak. 

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Bulgáriában újranyitnak a vendéglátóhelyek

Annak ellenére nyithatnak újra, hogy az országban folyamatosan nő a fertőzöttek száma.

március 1., 16:40

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25