Zalai horror: féltékenységből nyakörvvel kínozta barátnőjét

A Zalaegerszegi Járásbíróság harminc napra elrendelte egy 35 éves férfi letartóztatását, fiatalkorú személy sérelmére sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettének gyanúja miatt, mivel felmerül a szökés és bűnismétlés veszélye, sőt a bizonyítás tudatos megnehezítése a sértett és a tanúk befolyásolásával.

A Zalai Hírlap beszámolója szerint a nagykanizsai férfi áprilisban ismerkedett meg a lánnyal, aki összeköltözött vele az albérletébe. Amikor a lány októberben a barátnőjével a korábban megbeszéltek szerint találkozott, a férfi autóval utánuk eredt, és kocsijukat megállásra kényszerítette. A lányt a hajánál fogva rángatta ki a kocsiból, a lakására hurcolta, majd ott addig bántalmazta, amíg a lány „bevallotta”, hogy hűtlen volt hozzá. A kínzás azonban tovább folytatódott, a lányt kutyanyakörvvel fojtogatta másnap is.

A menekülés csupán egy ismerős becsengetésének volt köszönhető, ezalatt a lány értesítette az anyját. Az édesanya a nyakörvvel a nyakában hozta el lányát, aki kórházba került zúzódásokkal és törött orrcsonttal.

korábban többször büntetett férfi elmenekült az albérletből, de a rendőrök elkapták. A férfi a bántalmazást nem ismerte el.

A kanizsai Járási Ügyészség kényszerintézkedés elrendelését indítványozta a férfival szemben, mivel feltételezhető volt, hogy magatartásával veszélyeztetné a bizonyítást. Ennek helyt adva a nyomozási bíró döntött a letartóztatásáról egy hónapos időtartamra.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Törőcsik Mari üzent a kórházból

Csókoltat mindenkit, de sok alvásra van szüksége.

március 20., 09:49

  • Külföld
Elegük van a szerbeknek a korlátozásokból, kimentek tüntetni

Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze

március 21., 08:54

  • Külföld
Romániában is több városban is tüntettek a járványügyi korlátozások ellen

Két helyszínen több száz ember vonult az utcákra.

március 20., 20:34

  • Belföld
Egész képviselői tiszteletdíját a Margit kórháznak adta a volt polgármester

Bús Balázs szerint nincs más szervezet vagy csoport, amely jobban megérdemelné most az anyagi támogatást, mint az egészségügyben dolgozók.

március 21., 12:31

  • Belföld
Szlávik János: Akár egy magyar vírusmutáns is kialakulhat

A terhes nőknek is javasolja, hogy oltassák be magukat.

tegnap, 07:35