Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Súlyosbodik a járvány, a vakcina sem jelent végső megoldást

D KOS20200921014
2020.10.10. 11:02

Bár sokan várják, a koronavírus elleni védőoltás megjelenése annyiban hoz jelentős változást majd, hogy inkább a védekezés harmadik fázisát hozza el – mondta az InfoRádió pénteki adásában Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus, a Semmelweis Egyetem munkatársa. Kiemelte: a vakcinával kapcsolatban még nem lehet tudni, hogy melyik lesz igazán biztonságos, és milyen különbségek lesznek a hatásosságukban a különféle készítmények között. Ha már többet lehet tudni, nagyon átgondoltan és okosan kell döntést hozni, és megfelelően felépíteni a védőoltási programot.

A műsor másik vendége, Röst Gergely matematikus arról beszélt, hogy az oltási program kidolgozásában milyen segítséget jelenthetnek a matematikai modellek. Ezeknek a módszereknek azért van nagy jelentőségük, mert a készletek korlátozottak lesznek, és nem áll majd rendelkezésre mindenki számára elegendő vakcina. Ezért fontos, hogy a lehető legoptimálisabban használják fel az oltóanyagot, így kellőképpen lelassítsák a járványt a nyájimmunitás eléréséig.

Egyértelműen látszik a járványgörbén, hogy változik az érintettek kormegoszlása – mutatott rá Oroszi Beatrix. Egyre nő az azonosított esetek átlagos életkora, és csökken a kevésbé súlyos esetek azonosítása. Ez arra utal, hogy a kritikus lefolyású esetek emelkedése várható a következő hetekben.

(Borítókép: Katonák a sátorrendszernél,  amelyet újból üzembe helyeznek,  a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) udvarán 2020. szeptember 21-én . Itt végzik a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)