Elhamarkodottan kiáltottak diktatúrát a felhatalmazási törvény miatt Donáth Annáék

A Hír TV „exkluzív tényfeltáró leleplezésének” következő állomása, amikor Donáth Anna „elismeri”, hiba volt a felhatalmazási törvény miatt diktatúrát kiáltani. A Momentum EP-képviselője arról beszél a televízió birtokába került videón, hogy az európai politikusok a Magyarországról érkező ellenzéki nyilatkozatok alapján értelmezték tévesen a felhatalmazási törvényt. 

Sokszor előbb nyilvánítottak véleményt még mielőtt tudtunk volna beszélni, és így terjedhetett el európai szinten az, hogy a felhatalmazási törvény következtében gyakorlatilag beszüntették a parlament működését. (...) A Momentum is az elején rosszul élt azzal, hogy diktatúra-törvénynek nevezte a legelső megnyilvánulásaiban. Utána már ez nem így volt, mert a narratíva, amit mi felépítettünk egyértelműen arról szólt, hogy nem a felhatalmazási törvényről kell beszélni, hanem hogy 10 éve NER van, és az hogyan építi le a jogállamiságot, de ez így ment sajnos. Az, hogy mindenki más diktatúrázott, a Momentum sajnos beleolvadt egy picit

- mondja a felvételen Donáth Anna.

Az elhangzottakat a Hír TV-ben úgy hirdették, mint a momentumos EP-képviselő „őszödi beszédét”, ami persze túlzás vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a Hír TV túlságosan felnagyítja a Momentum befolyását az európai politikára. 

Kapcsolódó

Jourová-ügy: hazaárulással vádolja a kormány a Momentumot

Donáth Anna korábban tagadta, hogy rendszeresen egyeztetett volna az uniós biztossal, aztán kikerült egy felvétel, miszerint mégis.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Bulgáriában újranyitnak a vendéglátóhelyek

Annak ellenére nyithatnak újra, hogy az országban folyamatosan nő a fertőzöttek száma.

március 1., 16:40

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25