Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Pont a rendőr-főkapitányság előtt hajtott a fák közé egy mattrészeg miskolci fiatal

2020.10.12. 23:21

Tequila, vodka, whiskey  – ábécésorrendben végigfogyasztotta az itallapot egy miskolci fiatal, aki a buli után minden teketória nélkül volán mögé ült, és autójával hazaindult. Legalábbis úgy tervezte. Azzal már nem kalkulált, hogy épp a megyei rendőr-főkapitányság épülete előtt veszti el uralmát járműve felett. Bár az is lehet, hogy azért kanyarodott a fák közé, mert észrevette, hogy az út, amire rátévedt, csak a hatósági gépkocsik számára van fenntartva.

A police.hu tweetje szerint a szokásosnál is gyorsabban a helyszínre érkező rendőröknek csak annyit tudott elmondani, hogy Sajókeresztúron volt egy baráti összejövetelen, ahol meglehetősen sokat ivott, ezért nem emlékszik, hogyan került a sofőrülésre. A következő képkocka, ami megvolt neki, az, hogy mászik ki az összetört autóból.

Igazán azt sem értette, miért ment a rendőrség felé, hiszen teljesen másfelé lakik.

Mindenesetre szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta, és csak a rendőrökkel kell elszámolnia az elkövetett vétségek miatt, a mentők ezúttal kimaradhattak a történetből.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport