Együttműködési nyilatkozatot vár az SZFE új vezetése a hallgatóktól és az oktatóktól

2020.10.13. 14:14

Október elején a Színház- és Filmművészeti nemrég kinevezett vezetése, Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár nyílt levélben fogalmazta meg ajánlatát az egyetem oktatói és hallgatói felé: az új vezetés azt kérte, hogy szabadítsák fel az épületet és fejezzék be a sztrájkot, cserébe lesz béremelés. Azonban a hallgatók visszautasították az „ultimátumot”.

Kedden újabb közleményt adott ki az egyetem új vezetése, amelyben felidézik, hogy az ajánlat nem léphetett érvénybe, és mivel valamennyi egyeztetési kísérletüket elutasította az egyetem polgársága, ezért a frissen kinevezett kancellár és az általános rektorhelyettes az alábbiakat közölte:

  • Mivel az Upor László volt általános rektorhelyettes által a 2020. szeptemberi tanévnyitón bejelentett „tanköztársaság” elnevezésű oktatási modell mostanra teljes egészében szétzilálta az egyetem belső működését és lehetetlenné tett minden párbeszédet, ezért a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése a „tanköztársaságot” a maga részéről a mai nappal befejezettnek tekinti, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja.
  • Amennyiben a „tanköztársaság” a mostani bejelentés ellenére sem fejezi be tevékenységét, úgy az SZFE azt immár az egyetem keretein kívül működő, magánkezdeményezésű szerveződésnek tekinti, képviselőjeként pedig a további tájékoztatásig az azt meghirdető Upor Lászlót és a hallgatókat képviselő Csernai Mihályt tekinti.
  • Az egyetem valamennyi munkavállalóját, oktatóját és hallgatóját a következő napokban levélben keresik meg, hogy nevüket is vállalva nyilatkozzanak a kialakult helyzetről, az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról.
  • Az egyetem létesítményei fokozatosan „tanköztársaság” bejelentése előtti működési rendre állnak vissza, melyről az egyetem kancellárja az üzemeltető útján gondoskodik.
  • Az SZFE vezetése kiáll az egyetemi autonómia Alaptörvényben rögzített értéke mellett. Miután az SZFE Szenátusa a modellváltáskor saját elhatározásból, és minden külső kényszer nélkül mondott le, ezzel a cselekedetével önmaga sodorta veszélybe az egyetem autonómiáját. Az egyetemi autonómia alaptörvényben rögzített elveit figyelembe véve a lehető legrövidebb időn belül orvosolni fogjuk a Szenátus autonómiát sértő lépését, és a megújulás jegyében legkésőbb 2021. január 30-ig megtartjuk a szenátusi választásokat – írja közleményében az SZFE új vezetése.
    Kapcsolódó

    Erőddemonstráció: ezúttal a minisztérium előtt akcióztak a színművészetis diákok

    Várat építettek a Fő utcában, ami szerintük a szabad felsőoktatásért létrejött egyetemi összefogást jelképezi.