Fekete-Győr András: Előválasztás kell Szerencsen 2022-re

2020.10.13. 09:29

Fekete-Győr András az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt hétfő este, ahol a borsodi időközi országgyűlési választással kapcsolatban kérdezték a Momentum elnökét. Személyes tapasztalatairól is beszámolhatott a televízióban, a pártelnök ugyanis Mezőzomborban állt szavazatszámlálónak, hogy őrködjön a választás tisztasága felett. 

A pártelnök sok kisbuszt látott kora reggel a szavazókör előtt, amelyek szervezetten szállították az embereket, ők azonban azt mondták Fekete-Győrnek, hogy a szavazás után továbbindulnak a szüretre. A pártelnököt ez a magyarázat nem győzte meg, ezért feljegyzést készített az általa szabálytalannak vélt esetekről. 

A Momentum elnöke úgy látja, Koncz Zsófiát elrejtették a kamerák elől, a kampánya csak helyben zajlott, miközben a Fidesz törekedett arra, hogy az ellenzéki jelöltet, Bíró Lászlót országosan is amortizálja. 

Fekete-Győr András szerint, mivel Bíró László veszített az időközi választáson, ezért ebben a választókörzetben azt tartaná igazságosnak, ha előválasztást rendeznének, hogy 2022-ben olyan személy induljon a Fidesz ellen, aki biztosan nyerni tud.

Ha Bíró László lesz ez a személy, akkor van legitimációja – jelentette ki a pártelnök.