Keddenként megugrik a fertőzöttek száma

DSOKI20200512103
2020.10.13. 16:57

Érdekes hullámzást vett észre a hazai koronavírus-fertőzöttek számának alakulásában a G7.hu: hetek óta kiugró értéket produkálnak a keddi napok. A megfejtés a járvány terjedésével már bevallottan lépést tartani nem tudó tesztelési gyakorlatban rejlik. És meglehetősen egyszerű: 

hétvégén nem vagy alig működnek a magánszolgáltatók PCR-teszt-mintavételi pontjai, és az akkreditált magánlaborok sem dolgoznak. 

Még a magánegészségügyi szolgáltatóknál ígért kétnapos leletkiadási határidő is a munkanapokra értendő, ezért az újonnan feltárt koronavírus-pozitív esetek is csak ekkor kerülnek be a hivatalos állami statisztikába. 

A portál emlékeztet arra is, hogy a hét elején rendre kevés mintavételről adott hírt az operatív törzs, és a számok mindig a hét második felére futottak fel. Ebből arra következtetnek, hogy a szokottnál kevesebb hétfő-keddi tesztből arányaiban sokkal többet végeztetnek központilag. Az állami ingyenes teszt elvégzésének azonban jóval szigorúbbak a feltételei, lényegében csak a tünetes koronavírus-gyanúsokat tesztelik, vagyis így sokkal nagyobb eséllyel fertőzöttek, mint azok, akiket a munkáltatója teszteltet bizonyos időközönként. 

Emellett azt is megjegyzik, hogy a globális adatokban inkább vasárnap és hétfőn látszik jelentősebb visszaesés az új fertőzésekről szóló statisztikában. De a cseheknél és a szlovákoknál is felére csökken az elvégzett tesztek száma hétvégén. 

(Borítókép: Vért vesznek egy férfitől a koronavírus-szűrések elvégzésére kijelölt rendelőben a mohácsi kórházban 2020. május 12-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)